Murray győzelme

Eldőlt, hogy pályafutása során először Andy Murray fejezi be világelsőként az évet, miután a szezont záró vébé döntőjében 6:3, 6:4-re legyőzte 1 óra 43 perc alatt az egy héttel korábban a második helyre visszacsúszó Novak Djokovicsot.

A meccs igazi ki-ki döntő volt, a világelsőségért is küzdöttek. Murray a vébét megelőző párizsi 1000-es tornán vette át a világranglista első helyét Djokovicstól, de az előnye csak 130 pont volt, hiszen a tavalyi Davis Kupán szerzett pontjai is levonódnak, ennél szorosabban pedig nem is nagyon alakulhatott volna a vége.

Murray idegesen két kettős hibával kezdett, úgy hozta az adogatását, míg Djokovics rögtön semmire nyert szervagémmel nyitott. Azonban a skót 3:2-es vezetésénél már két bréklabdát kellett hárítania Djokovicsnak, és végül csak egy 10 perces játék után hozta az adogatását.

A következő szervájánál viszont már nem tudta elkerülni a bréket a ranglista második, a nyesése a hálóban kötött ki az utolsó pontnál. Murray 5:3-ról kiszerválta a szettet, és az öklét rázva szerezte meg a vezetést.

Djokovics ráadásul rögtön bajba került a második játszma elején, egy fonákja elakadt a hálóban, így Murray rögtön brékelőnybe került. A skót rettentő koncentráltan adogatott, nagyon magas százalékban nyerte a pontokat az első szervái mögött.

előnybe, és két játékra került a győzelemtől. A szerb azonban első bréklabdájánál gyorsan kihasználta a lehetőséget, és egy adogatást visszavett. Ezen a ponton Djokovics magabiztosabb lett, de a skótnak 5:4-nél így is volt lehetősége kiszerválni a mérkőzést. Djokovics nem adta könnyen magát, de végül sikerült két szettben lezárnia a döntőt a skótnak.

„Nyilvánvalóan nagyon különleges ez a nap, boldog vagyok, hogy nyertem és világelsőként fejezem be az évet. Egy pillanatig sem vártam ezt” – mondta Murray a meccs után.

„Kétségkívül Andy a világ number one-ja. Megérdemelte a győzelmet, ő a legjobb játékos. A döntő pillanatokban képtelen voltam visszajönni. Később jobban játszottam a meccsen, de ez nem volt elég” – méltatta ellenfelét Djokovics.

Ez az év róluk szólt

Ezt az évet ők ketten dominálták az egykori nagy négyesből, miután az Australian Open után a 17-szeres Grand Slam-bajnok Roger Federer megsérült, és a szezon második felét teljesen ki is kellett hagynia, Rafael Nadal pedig továbbra sem tudott még visszaérni legjobbjához. Az olimpiát is számolva Murray 8, Djokovics 7 tornát nyert 2016-ban a vébé előtt.

Azonban Djokovics ebből kétszer is Grand Slamen, az Australian Openen és a Roland Garroson diadalmaskodott, utóbbival megcsinálta a karrier Grand Slamet, és teljessé tette a GS-gyűjteményét. A legnagyobb tornák közül Murray Wimbledonban tudott győzni, a US Open pedig a zsinórban harmadik éve egy-egy GS-et elcsípő, de több másik tornán még mindig nem elég stabil Stan Wawrinka győzelmét hozta. Djokovics összességében már 12, Murray a svájcihoz hasonlóan 3 Grand Slamnél jár.

A világranglista élén azért történt meg a csere, mert a skót ott volt már a szezon első felében is a szerb nyomában, majd pedig Djokovics többek között sérülésből is következő hullámzását kihasználva nagy sorozatot ment, meg tudta védeni címét a riói olimpián is. A tavalyról rengeteg pont megvédésére kényszerülő Djokovics a US Open-döntője óta nem tudta igazán megtalálni a formáját, miközben a skót a szezon legvégén is nagyon stabil volt: Pekingben, Sanghajban, Bécsben és Párizsban, majd pedig a londoni vébén is győzni tudott.

Forrás: index.hu

Megosztom