A WTA győztes Babosék

Babos Tímea és a cseh Andrea Hlavackova megnyerte a hétmillió dollár összdíjazású szingapúri tenisz WTA-világbajnokság páros versenyét, adta hírül az MTI. A páros a vasárnapi fináléban döntő rövidítésben 4:6, 6:4, 10-5-re győzte le a Kiki Bertens, Johanna Larsson holland, svéd kettőst.

A harmadik helyen kiemelt magyar, cseh páros – akik idén eddig már négy tornát nyertek meg – bő fél óra alatt elvesztette ugyan az első szettet, ám a folytatásban nagyot javított játékán, és Babos szerváival, illetve Hlavackova röptejátékával kiegyenlített.

A döntő rövidítés már egyértelműen a magyar-cseh kettős fölényét hozta, és végül 1 óra 31 perc elteltével Babosék emelhették magasba a Martina Navratilováról elnevezett kupát.

 “A sírból hoztuk vissza a meccset, nagyon elégedett vagyok a játékunkkal. A szuper tie-breakben is megmutattuk, hogy milyen jók voltunk az egész évben” – mondta a mérkőzés után adott nyilatkozatában a magyar teniszező, hozzátéve, hogy már alig várja, hogy a magasba emelhesse a Martina Navratilova Kupát, amit a névadó csehszlovák-amerikai sztártól vehetett át.

Ünnepi beszédében Babos az ellenfél játékát is dicsérte, kiemelve, hogy Bertensék egészen kiválóan játszottak a mérkőzés elején, és a legjobbukat kellett nyújtaniuk ahhoz, hogy győzzenek.

“Köszönöm az edzőmnek és a családomnak is, és remélem, jövőre is itt leszek” – tette hozzá.

A honlapján megjelent közleményben a soproni teniszező úgy fogalmazott, hihetetlen, elképesztő élmény számára a világbajnoki cím.

Büszke vagyok és örülök, remélem, hogy még sok ilyen csúcspont lesz a pályafutásom során – mondta.

Mint Babos kifejtette, az is boldoggá teszi, hogy ekkora nyomás alatt is így teljesített. “Szerintem jól ment, sokat tudtam segíteni a társamnak is. Fantasztikus, hogy így tudtunk játszani a szuperrövidítésben, elképesztően agresszívak voltunk” – nyilatkozta.

Babosnak 2015-ben egy győzelem és két vereség volt a mérlege a vb-csoportkörében a francia Kristina Mladenovic oldalán, míg tavaly a negyeddöntőben búcsúzott a kazah Jaroszlava Svedovával párban. Idén újra egyenes kieséses rendszerben bonyolították le a párosversenyt Szingapúrban.

Eredmény a WTA honlapja alapján:

páros döntő: Babos Tímea, Andrea Hlavackova (magyar, cseh, 3.)-Kiki Bertens, Johanna Larsson (holland, svéd) 4:6, 6:4, 10-5 – döntő rövidítés

A 24 éves Babos Tímea harmadszor szerepelt a világbajnokságon-n, már az elődöntőbe kerülése a torna történetének legnagyobb magyar sikere volt, a bajnoki cím pedig a magyar tenisz utóbbi évtizedeinek egyik legnagyobb sikere. Egyéniben mindmáig Temesvári Andrea 1984-ben és 1985-ben elért negyeddöntője számít a legjobb magyar eredménynek a tornán,

(Borítókép:  Clive Brunskill / Getty Images Hungary)
Forrás: index.hu

Megosztom