Angelina Jolie 40

Sosem tagadott meg magától semmit, ivott, drogozott, önpusztító életet élt, és még azt sem tudta eldönteni, hogy leszbikus-e vagy sem. Mindeközben teljesen egyenes útja vezetett a színészet, az Oscar-díj és Brad Pitt felé. Folyamatosan felszólal a menekültek érdekében, rengeteget jótékonykodik, szült három gyereket, örökbe fogadott még hármat, miközben az élvonalban van színésznőként. Az utóbbi időben rendez is, és őszintén beszél mindenkinek arról, hogy miért távolíttatta el a melleit és a petefészkeit. És ez még csak az első negyven év. Vajon mi jöhet még? Nagykép.

A számos listán a világ legszebbnek és legbefolyásosabbnak választott színésznője Angelina Jolie Voight néven született. A színészethez egyenes útja vezetett, mivel anyja, Marcheline Bertrand is színésznő, apja pedig Jon Voight Oscar-díjas színész. (Fotó: Michael Jacobs / Northfoto)

Apjával, aki Jolie egyéves korában elhagyta őket, nagyon hosszú ideig nem voltak jó kapcsolatban, nem is viseli vezetéknevét, így lett végül csak Angelina Jolie (a Jolie franciául csinosat jelent, ami végül is elég találó név). A Voight vezetéknévtől hivatalosan is megvált. Bár Angelina Jolie imádja Franciaországot, hatalmas birtokuk is van ott Brad Pitt-tel, Jolie anyja nem francia származású, Chicagóban született. Miután szülei elváltak, anyja feladta színészi ambícióit, amiért Jolie-nak mindig lelkiismeret-furdalása volt. Állítólag anyja miatt szeretett volna színésznő lenni. (Fotó: Brad Elterman / Europress / Getty)

Jolie nem az a színésznő, akinek sokat kellett várnia, hogy elismert legyen. Sorozatokban 14 éves kora óta szerepelt, és már ezekben is nagy siket ért el, a George Wallace sorozatért az Aranyglóbuszt is megkapta. Az 1998-as, HBO gyártású Kifutó a semmibe című tévéfilm után – amiben egy kábítószerfüggő, leszbikus modellt alakított, aki nagyon korán 26 éves korában meghalt AIDS-ben – pedig széles körben ismert színésznő lett. Ezért is megkapta az Aranyglóbuszt és az Emmyt is. (Fotó: Ullstein Bild / Europress / Getty)

A nagy áttörést az 1999-es év hozta meg neki, ekkor tűnt fel Denzel Washington oldalán A csontemberben. (Fotó: Hip / Northfoto)

Szintén 1999-ben játszott az Észvesztők című filmben Winona Ryder oldalán is, ami Oscar-díjat hozott neki. (Fotó: Ullstein Bild / Europress / Getty)

2000-ben kapta meg érte a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat, bár előtte éppen abba akarta hagyni a színészkedést. Igaz, ezt azóta is többször mondta. (Fotó: Europress / Getty)

Karrierje ezután vett egy kis kanyart, nem folytatta az Észvesztő-vonalat, aláírt inkább a Tomb Raider szériára. Jolie azt állította, a videojátékon alapuló akciófilm annyira nem érdekelte, viszont vonzó volt neki az edzésterv, ami a filmhez kellett, így hát bevállalta. A szupernő szerepébe innentől sokáig benne is ragadt. Ezért a filmért nem kapott Oscar-díjat, sőt a kritikusok fanyalogtak, viszont Jolie rengeteget keresett vele, nem beszélve arról, hogy végre apjával is kibékült, hiszen 2000-ben együtt forgattak. (Fotó: Ullstein Bild / Europress / Getty)

Jolie első férje Johny Lee Miller, akit még 1995-ben ismert meg. Az esküvőn fekete bőrnadrágot és fehér inget viselt, amire saját vérével írta rá Miller nevét. Nagyon vonzódhatott a vérhez, mert második férjével, Billy Bob Thortonnal is egymás vérét viselték egy nyakláncon. Az esküvő előtt sokáig hezitált, hiszen előtte leszbikus kapcsolata volt, és nem volt benne biztos, hogy a férfiakhoz vonzódik. (Fotó: Archive Photos / Europress / Getty)

1996-ban szerepelt együtt a Foxfire (Kis tüzek) című filmben Jenny Shimizuval, a találkozás szerelem volt első látásra. A filmben mindketten félmeztelenül szerepelnek.  (Fotó: Northfoto)

Élete nagy fordulópontját is Lara Croft szerepének köszönheti. A filmet ugyanis részben Kambodzsában forgatták, Jolie itt köteleződött el végleg a humanitárius ügyek mellett, és itt határozta el, hogy örökbe fogad egy gyereket. Így érkezett hozzá első örökbefogadott fia Kambodzsából: Maddox, akinek a neve még hivatalosan Maddox Jolie Thorton volt, hiszen Jolie akkor Billy Bob Thorton színész felesége volt. Egy hatalmas Billy Bob-tetoválást is viselt a karján, amit aztán jó nehéz volt eltávolítani. Jolie három évig volt Thorton felesége, az örökbefogadás után nem sokkal szakítottak, a színész állítólag egyáltalán nem akart gyereket. A szakítás után Jolie a gyerekeiben keresett vigaszt, Maddox után egy etióp kislányt – Zaharát – is örökbe fogadott, miközben a jobb filmszerepek kissé háttérbe szorultak. (Fotó: Steve.granitz / Europress / Getty)

Jolie 2001 óta dolgozik az ENSZ jószolgálati nagykövetekért, főleg menekültügyekben szólal fel, rengeteg menekülttábort látogatott meg szerte a világon. 2012 óta az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) különmegbízottja. Tavaly a Menekültügyi Bizottság ülésén is részt vett és felszólalt a szíriai helyzettel kapcsolatban. Persze neki könnyű, nem kell félnie, hogy elveszik a gazdasági bevándorlók a munkáját! (Fotó: Natalie Behring-Chisholm / Europress / Getty)

A színésznő számára 2004-ben jött a mindent megváltoztató forgatás, a Mr. és Mrs. Smith című fim egy válságban lévő házaspárról. A film nem művészeti értékei miatt vonult be a filmtörténetbe. Nem egészen világos, hogy az akkor már nagyon befutott Brad Pitt miért is vállalta el ezt a szerepet, de akkori felesége, Jennifer Aniston állítólag nagyon ideges lett, amikor megtudta, hogy férje Angelina Jolie-val fog forgatni. Félelme be is igazolódott, bár Jolie és Pitt a mai napig tagadják, hogy összejöttek volna a forgatáson. Jolie azt nyilatkozta, ő soha életében nem kezdett ki nős férfival. Tény azonban, hogy Aniston és Pitt a film után elváltak, mire kimondták a válást, Jolie már terhes volt, és 2006-ban megszületett egy namíbiai magánkórházban első közös gyerekük, Shiloh. A két színész nem volt szívbajos, több mint egymilliárd forintnyi összegért adták el a gyerek első képeit, a három évvel később megszületett ikrek, Knox és Vivienne képeit pedig négymilliárdért. Az összeget állítólag teljes egészében eljótékonykodták. (Fotó: Juergen Vollmer / Europress / Getty)

Jolie saját bevallása szerint anyja halála óta egyre kevesebbet szeretne szerepelni, és egyre többet rendezni. A vér és a méz földjén című első filmjét ráadásul Budapesten forgatta. Mivel elég hosszúra nyúlt a forgatás, családostul ideköltöztek Magyarországra egy hatalmas hűvösvölgyi házba. Nekünk, magyaroknak örökre emlékezetes marad, amikor Brad Pitt nem talált haza, és az újságíróknak kellett útbaigazítaniuk. Állítólag annyira megtetszett nekik Budapest, hogy még egy lakást is vettek a forgatás helyszínéül szolgáló Rózsák terén, bár azóta sem látta őket senki errefelé. Mondjuk azok után, hogy ellopták Brad Pitt 5 milliós Leica kameráját, nem csodálom. Filmje vegyes fogadtatásban részesült, nekünk ugyan tetszett, de sokan fanyalogtak. Legújabb filmje a Rendíthetetlen, ami Louis Zamperini amerikai olimpikonról szól. Ha rendezéseiért nem is rajonganak a kritikusok, színésznőként továbbra is dicsérik, tavaly a Demóna című filmben is imádtuk, valamint a 2008-as, Elcserélt életekben is nagyon jó alakítást nyújtott. (Fotó: Northfoto / Northfoto)

Pitt és Jolie tíz év után végül tavaly házasodott össze, de náluk sem minden fenékig tejfel. Genetikai vizsgálatok szerint Jolie-nak 87 százalékos esélye volt arra, hogy kialakul nála a mellrák, így a színésznő mindkét mellét, és idén a petefészkeit is eltávolíttatta. (Fotó: AFP)

Angelina Jolie-nak és Brad Pittnek hat gyereke van, és vér szerinti gyerekük valószínűleg több nem is lesz, mivel Jolie-nak nem lehet. A petefészek eltávolítása egy igen komoly műtét, ami után a szervezetben megindul a menopauza. Jolie ennek ellenére nagyon örül, hogy meglépte, hiszen anyja is petefészekrákban halt meg. A Vanity Fairnek pedig azt nyilatkozta, negyvenévesnek lenni nagyon jó dolog, hiszen ilyenkor egy nő már pontosan tudja, hogy mit akar. (Fotó: Jun Sato / Europress / Getty)

Forrás: index.hu

Megosztom