Vízi limuzin a luxus

Budapest panorámája, világörökségi helyszínei turisták százezreit vonzzák, s az egyik legkedveltebb program a dunai sétahajózás. A jellemzően egyórás túra alatt a hajók a Margit-híd és a Petőfi híd között tesznek egy kört. De aki azt gondolja, hogy egy ilyen program leginkább a külföldi nyugdíjasoknak való időtöltés, annak van egy jó hírem: lehet ezt úgy is csinálni, hogy „eldobodazagyadat”!

A Dunarama éjjel-nappal nyújtott vízilimuzin-szolgáltatása egyszerre kellemes városnézés és adrenalinbomba. A két, velencei mintára egyedileg készített, 10 fős, nyitott résszel és zárt kabinnal rendelkező hajó kívül mahagóni borítású, belül pedig a luxusszalonok hangulatát idézi bőr üléseivel.

Miközben a hajó kényelmesen úszik a vízen és szól a Kék Duna keringő, pezsgővel a kézben élvezhetjük a csodás budai panorámát, vagy koccinthatunk a Parlament nyújtotta háttér előtt, és készülhetnek a fotók.

Ám amikor a kapitány lemezt cserél, majd tövig előre tolja a gázkart, és dübörög az AC/DC-től a Thunder (Vihar) című szám, akkor tanácsos megkapaszkodni, mert nemcsak „eldobodazagyadat”, de „elhagyodahajadat” is. A két hajó, a Lakmusz és az Unicum, melyek végsebessége akár a 70 km/h-t is elérheti, kétfős személyzetével öt perc alatt megjárja a Rákóczi- és a Megyeri híd közötti távolságot.

A vízi limuzinokkal péntektől vasárnapig garantált indulással Szentendre túrákat kínálnak: a programban benne van a kétszer fél óra hajózás és három óra szabadidő Szentendrén.

A hajók legtöbbször a Belvárosból indulnak, és akár hosszabb túrákra is bérelhetők, de szülinapi meglepetésnek is tökéletesek. Mert ki számítana arra, hogy luxuslimuzinos utazást kap ajándékba – ráadásul a Dunán?…

Bogdán Richárd

Megosztom