“Konzervatív lány vagyok”

A Megasztár 6 győztese augusztusban töltötte be a tizennyolcadik életévét. A gyönyörű hangú énekesnőnek októberben jelent meg Barna lány című albuma. A koncertezés, a dalszerzés mellett Gigi alternatív közgazdasági szakközépiskolában tanul. Decemberben fellép Havasi Balázs Aréna-beli koncertjén és a Tüskecsarnok Játékkészítő című, nagyszabású zenés akciómeséjében szerepel. 

Mester Tamás úgy fogalmazott a megasztáros győzelmed után, hogy benned látja leginkább a komoly nemzetközi karrier lehetőségét. Mennyire érzed közelinek ennek a megvalósulását?
Az élet sokszínű, bármi megtörténhet. Szerintem merni kell nagyot álmodni. Amikor még Endrefalván éltem, kislányként arról álmodoztam, hogy egyszer majd megnyerem a Megasztárt. Arról is álmodoztam, hogy egy színpadon lépjek fel énekesnő példaképemmel, Beyoncéval. Mivel az előbbi megvalósult, hiszem, hogy ha célokat tűzök ki magam elé, sikerülhetnek.

Kevés énekes mondhatja el magáról, hogy Quincy Jones felfigyelt rá, meghívta a Montreux-i Jazz Fesztiválra, vagy hogy Los Angelesben rögzíthette bemutatkozó albuma több dalát és videoklipjét. Veled mindez megtörtént.
Montreux előtt csak Szlovákiában jártam, vagy Budapest és Endrefalva között ingáztunk a családommal. Igazából nem is fogtam fel, hogy mi történik körülöttem, mert annyira hirtelen jött. Quincy Jones fantasztikus ember és fantasztikus zenész, olyan világsztárokat fedezett fel, hogy el se hittem, hogy egyáltalán meghallgatta a videómat. Éppen a montreux-i koncert hangbeállása volt, amikor egyszer csak megjelent a színpadon. Még a térdem is megrogyott, amikor megláttam.

Felmerült benned , hogy kint maradnál, és ott folytatnád tovább az éneklést?
Az énektudáson kívül sok más is kell ezen a pályán, ami egy hosszú építkezés eredménye. Először Európában szeretnék próbálkozni, utána jöhet Amerika.

Kétszer is indultál az Eurovíziós Dalfesztivál nemzeti döntőjében. Okozott némi csalódást, hogy nem jutottál ki?
Az csak egy verseny volt, nem voltam egyáltalán szomorú. Sok új ismerősre, barátra tettem szert.

Miben változtatta meg az életedet a népszerűség, a siker? 
Már az hatalmas változás volt az egész családnak, hogy felköltöztünk Budapestre. Szerencsére megszokták a nagy pörgést, ami körülöttem folyik. Nekem is könnyű volt alkalmazkodnom az új körülményekhez, hiszen három hónapig bent laktunk a Megaházban. Nagyon befelé forduló kislány voltam, a Megaházban kezdődött, hogy nyitottabbá váltam a világ felé.

Elsőként apukád fedezett fel, aki maga is zenész. Jelenleg milyen helyet foglal el a zenei életedben?
Apukám a tour-menedzserem. Egy alkotó teamet alkotunk apuval és Kardos Norbert zongoristával. Sok dalt szerzünk együtt, az új albumra hat dalt írtunk közösen apuval. A szövegeket pedig az az ember írja, Joós István, aki kilencéves korom óta ismer. És még fontos megemlíteni a menedzseremet, Sárdi Mariannt, aki féltve vigyáz minden lépésemre.

A Vadonatúj érzés után milyen újdonságokkal rukkolsz elő a  Barna lány című lemezeden? 
Sokkal több vidám dal szerepel az új albumon. Az Itt egy boldog lány vagy a Bolond ez a város ma éjjel abszolút pozitív hangulatot sugároz. A címadó dalnak, a Barna lánynak komolyabb a mondanivalója. Kényes témát érint, a megkülönböztetést, ami sajnos bárhol a világon aktuális.

Személyes tapasztalatod is van arról, hogy bántottak a  származásod miatt?
Volt egy ilyen eset, ami erősen megmaradt bennem. Fellépésre indultunk éppen, és ahogy beültünk az autóba a ház előtt, egy fekete autóból kikiabáltak, hogy büdös cigányok. Úgy érzem, dolgom van ezzel a témával, mert ha egy roma lány ki tud törni a szegény környezetből, ahol én is felnőttem, és ilyen sikereket tud elérni, az példaértékű. Kötelességem megmutatni, hogy van remény.

A roma kultúrával, a cigányzenével milyen a kapcsolatod?
Ismerek minden dalt, de énekelni nem szoktam őket. Annyi a kapcsolatom a cigányzenével, hogy ha elmegyek Endrefalvára, a rokonok erre a zenére szoktak bulizni.

Mi volt az eddigi legszebb elismerés, amit kaptál?
Annyi szép elismerésben részesültem már, ezek közül a legkedvesebb, hogy Quincy Jones a világ öt legszebb hangja közé sorolt. A baráti listáján is szerepelek. Egy lány a facebookos rajongótáboromból elintézte, hogy egy videoüzenetben személyesen felköszöntsön a tizennyolcadik születésnapomon. Kell ennél szebb ajándék?

Van benned némi drukk amiatt, hogy megfelelj a tehetségeddel járó elvárásoknak?
Nemigen szoktam izgulni. Szeretem magamat adni a színpadon és az életben is. Remélem, hogy a személyiségem nem fog rossz irányba változni. Persze van még hová fejlődni szakmailag.

A hajdani dundi kislány csodálatos átváltozáson ment át az évek során. Mennyire felel meg az életviteled egy tizennyolc éves lányénak fiúzás, szórakozás szempontjából?
Nem az a típus vagyok, aki pasit keresgél magának. Konzervatív lány vagyok. Lehet, hogy furcsán hangzik a számból, de várom az igazit. Egy komoly kapcsolatra vágyom. Hiszem, hogy megtalál, ha itt van az ideje.

A korodnál érettebbnek, bölcsebbnek tűnsz.
Néha érettebb vagyok, néha nem. Igazából mindig felnőttek között voltam, ebből adódhat az, hogy kicsit másképp gondolkodom, mint a korombeliek. Sokkal jobban érzem magam tőlem jóval idősebb emberek társaságában.

Öltözködés terén is a klasszikusabb vonalat követed?
A színpadon szeretek dívásan öltözködni. Imádom Beyoncé stílusát. Tetszik, hogy mindig a nőies vonalat képviseli, és soha nem közönséges. Szeretem a nőies ruhákat, és szeretem  a derekamat kiemelni, mert az a legvékonyabb pont rajtam.

A színészet sem állhat távol tőled, hiszen már bemutatkoztál dívák oldalán a Hét boszorkában, most pedig a Játékkészítőben a Hajasbaba szerepét osztották rád.
A Hét boszorkában csak egyszer léptem fel, mert közben a lemezemet készítettük és koncertjeim voltak. Nagyon megtisztelő volt Horgas Eszter felkérése. A Játékkészítővel Illés Gabriella, a Megasztár főszerkesztője keresett meg. Nagyon jópofa a történet, van benne egy szólódalom, az még nem derült ki, hogy mennyire lesz szükség színészi képességekre.

A hazai énekesnők közül ki hatott rád a legjobban?
Cserháti Zsuzsa nagy szerepet játszott az életemben. Valójában miatta kezdtem el énekelni. Hat- hét éves lehettem, amikor a Megasztár első szériájában Tóth Vera a Hamu és gyémántot énekelte. Apám tanácsát kértem, hogy mi lenne, ha megtanulnám ezt a dalt. Mire ő azt felelte, jól van, kislányom, de nagyon nehéz. Végül megtanultam, és onnantól kezdve apu zenekart alapított nekem, amivel bejártuk az országot. Nem kaptunk pénzt, azért mentünk, hogy megismerjenek.

Gondolom, sokan megkeresnek, hogy a hangodon túl az arcoddal, a jelenléteddel képviselj ügyeket. Milyen jelentőséget tulajdonítasz a jótékonyságnak?
Fontos számomra, hogy nemes ügyeket támogassak. Részt vettem már a Vigyél Haza Alapítvány kampányában, amúgy is imádom a kutyákat. A beteg gyermekek támogatását is kiemelten fontos dolognak tartom. Egyébként szeretnék majd egy olyan dalt készíteni, mint Beyoncéntól az I was here, ami kifejezetten erről szól. Idén nyáron részt vettem  a szentendrei laktanyában egy esélyegyenlőségi táborban hátrányos helyzetű és roma fiatalokkal. Idén elvállaltam egy jótékonysági weblap, a kari.hu jószolgálati nagyköveti tisztségét

Szentgyörgyi Rita
Fotók: Gráf Péter

Megosztom