Miniktől a szupersztárig

A genfi autószalon újdonságai

Sok száz lóerős sportkocsik és méregdrága limuzinok mellett az olcsó városi minik és az extravagáns életstílus-autók is helyet kaptak az autóipar legjelentősebb kiállításán, a genfi autószalonon.

84. alkalommal rendezték meg a genfi autószalont, az autóipar legnevesebb seregszemléjét, amelynek idei sztárja kétséget kizáróan a Maserati Alfieri volt. A márkát alapító fivérek egyikéről elnevezett tanulmányautó a GranTurismo megrövidített padlólemezére épült, formatervét pedig a gyártó ötvenes évekbeli típusai inspirálták. 4,7 literes V8-as motorja 460 lóerős, és ha hinni lehet a genfi pletykáknak, az Alfieri hamarosan gyártásba kerül.

Három másodperc alatt százon

Számunkra egy másik sportkocsi volt a kiállítás legérdekesebb újdonsága, az Audi TT harmadik generációja ugyanis elődeihez hasonlóan Győrben készül. A 4,18 méter hosszú kupé formája az első két szériát idézi, karosszériája pedig mintegy ötven kilogrammal lett könnyebb. A kétliteres dízellel és 310 lóerős benzinmotorral egyaránt kínált TT érdekessége, hogy műszereit egy 12,3 colos színes képernyő helyettesíti. Hasonló műszeregység került a konszernhez köthető másik sportkocsiújdonságba is: ez a Lamborghini Gallardo utódjaként bemutatott Huracán. 5,2 literes V10-es motorja 610 lóerőre képes, ezzel 3,2 másodperc alatt gyorsul nulláról százra, és kevesebb mint tíz másodperc alatt a kétszázat is eléri, míg a végsebessége 325 km/óra. Az olasz sportkocsigyártók kitettek magukért, hiszen Genfben mutatkozott be az Alfa Romeo 4C nyitott tetős változata, a szénszálas anyagból és alumíniumból épült, 240 lóerős Spider, valamint a modellfrissítésen átesett Ferrari California T, amely még mérgesebb frontrészt és 3,8 literes V6-os turbómotort kapott 560 lóerővel. A McLaren immár sorozatban harmadik közúti típusával jelentkezett: a 12C helyébe lépő 650S még erősebb lett, így már három másodperc is elég, hogy álló helyzetből százra sprinteljen. A luxusautók közt a Swarovski-kristályokkal díszített fényszórójú Mercedes-Benz S-osztály Coupé, a koreai Hyundai Genesis, a sportos Infiniti Q50 és a klasszikus Rolls-Royce Ghost is figyelmet érdemelt.

Csöppségek a nagyvárosban

Az autókínálat másik végén is erős volt a felhozatal: Genfben idén rendkívül színesre sikeredett az apró városi minik választéka. Itt ünnepelte premierjét a vadonatúj Renault Twingo, amely húsz évvel ezelőtti elődje sikerét kívánja megismételni. A francia csöppség nemcsak vidám formája, hanem technikája miatt is figyelemre méltó: 70 vagy 90 lóerős háromhengeres motorja a farában kapott helyet, és a hátsó kerekeket hajtja. A Twingo legerősebb ellenfelének a francia-japán hármas ikrek új szériája ígérkezik: a Citroën C1, Peugeot 108 és Toyota Aygo mindegyike saját stílussal, továbbfejlesztett hajtáslánccal és gazdag felszereltséggel hódíthat. A magyar piacon nagyobb népszerűségre számíthat a Suzuki minije, az Alto helyébe lépő Celerio, amely kétszeresére növelt csomagterével és 68 lóerős benzinmotorjával a takarékos autósok kedvence lesz. A divatra fogékonyak számára készíti Adam nevű kiskocsiját az Opel, amely ezúttal vászontetős, emelt futóművű Rocks kivitellel gazdagodott, a Mazda pedig a 2-es következő szériáját előlegezte meg a Hazumi koncepcióval.

Hétköznapi és avantgárd kompaktok

Genfben derült ki, hogy idén a Peugeot 308 nyerte el az Év Autója-díjat az elektromos hajtású BMW i3 és Tesla Model S előtt, ráadásul a kiállításon ünnepelte premierjét a hatszáz literes csomagtartójú kombi változat is. A Honda és az Opel egyaránt kihegyezett sportmodelleket mutatott be: a Civic Type-R és az Astra OPC Extreme prototípusa egyaránt 280 lóerős. Szerényebb teljesítménnyel érkezik a kínai Qoros3, az első olyan kínai autó, amit az európai piac igényei szerint terveztek, nem mellékesen ez a típus bizonyult az elmúlt év legbiztonságosabb autójának a törésteszteket végző Euro NCAP szerint. Szintén az alsó-középkategóriában vetné meg a lábát a BMW a 2-es sorozat egyterű karosszériás változatával: az Active Tourer a német márka első fronthajtású típusa is egyben. A genfi autószalon olyan érdeklődőknek is szolgált újdonsággal, akik valamilyen extravagáns autót kerestek. Új színekben gördült reflektorfénybe a Nissan Juke, és megismerhettük, milyen lesz az új MINI ötajtós kombi kivitele, a Clubman. Az immár olasz tulajdonban lévő Jeep fiatalos kisterepjáróval állt elő: a Renegade meghajtásáról a Fiat benzines- és dízelmotorjai gondoskodnak. A legnagyobb figyelmet azonban a Citroën C4 Cactus kapta, hiszen ennek a színes egyéniségnek a prototípusa szinte változatlanul került gyártásba.

A jövő ígéretei

Még nem gyártják, de már nagy az érdeklődés a Volkswagen T-Roc iránt: a német gyártó dízelmotorral szerelt crossover tanulmánya azt mutatja meg, milyen típussal rukkolnak elő a közeljövőben. Sokat remélnek a Škoda koncepciójától is: a kupészerű karosszériájával lenyűgöző Vision C akár a Superb következő generációjának előfutára is lehet. Genfben debütált az olasz Giugiaro Clipper, egy szárnyas ajtós egyterű, valamint a koreai Ssangyong XLV, egy hétszemélyes terepjáró prototípusa, ezeknél is érdekesebb azonban a lenyűgöző formájú Volvo Concept Estate, amely azt mutatja meg, milyenek lesznek a svéd márka kombi modelljei a jövőben. Annyi már most bizonyos: a következő genfi autószalonon is bőven akad majd látnivaló.

Csordás Gábor

Megosztom