Nem is olyan régen még idegenkedve fogadtuk a domainnév kifejezést, mára viszont nemcsak a világhálós megjelenésnek, hanem a hírnévépítésnek is hovatovább elengedhetetlenül fontos része a szakmai hitelességet, a foglalkozások ranglétráján való előkelő helyezést is hatékonyan segítő elnevezés. Mint amilyen például a www.burkolozseni.hu is.

A mesterségbeli tudást híven tükröző név mögött az elmúlt évtizedekben jelentős ismertségre szert tevő Selettye János áll, aki sosem titkolta, hogy annak idején nem ő találta ki, hanem a domainnév adásánál szerepelt a választható lehetőségek között a zseni is. Az ajánlatot nemcsak elfogadta, hanem tett is érte, hogy kedvező legyen a cégelnevezés megítélése, jómaga pedig megfeleljen az egyre növekvő elvárásoknak. Mivel a mesterember mindig is szerette a kihívást, amellett rendíthetetlenül ragaszkodott a minőséghez, töretlenül lépést tartott a fejlődéssel, és sosem okozott csalódást a mind nagyobb számban hozzá fordulóknak, a munkáját folyamatosan igénylőknek.

A Burkolózseni több mint három évtized után nem váltott szakmát, működési területét viszont napjainkra újabb szférára terjesztette ki: önmaga módszeres megújításának jegyében is bővítette tevékenységét, immár az ingatlanpiacon is megjelenve.

Az új utakon járó Selettye János már generálkivitelezést, felújítást, átépítést is vállal. Az idén kezdett bele abba, hogy felújítandó ingatlant vásárol, persze olyat, amiben fantáziát lát, hogy aztán a finom ízlést és a legmodernebb trendeket követve az adott házat „feldarabolja”, vagyis egyből két vagy három lakást csináljon, s már újjávarázsolva értékesítse azokat.  A Burkolózseni akár új mottót is választhatna magának, amely így hangzik: „új módi – a régi, megbízható tudással”.

Megosztom