Érden az Árpád utca 26. szám alatt látogatom meg a 2003-ban megnyílt, sorrendben a harmadik Napfény Otthont. Az épületet neves, Ybl-díjjal jutalmazott építészmérnök, Darnyik Sándor tervezte, és elkötelezett műszaki gárda valósította meg a modern követelményeknek eleget tevő intézményt, amely már az európai uniós normáknak is megfelel.

Hogyan alakult ki a gondolat, hogy két otthon üzemeltetése után ezt a harmadikat is felépítsék?
Azt tapasztaltuk, hogy az első otthon eufóriás sikerei után, mikor megkeresett bennünket a Budapest VIII. kerületi Önkormányzat, és felépítettük a szintén igen csak kedvelt, mára már 250 főt ellátó budapesti Illés utcai otthonunkat, nem szabad a bennünk lévő feszítő erőt és lendületet megállítani, mérlegelve lehetőségeinket építenünk kell egy harmadikat is.

Nyújtott-e ehhez az Önkormányzat, vagy állam pl. pályázati forrást, avagy segítséget?
Az akkor kiírtak szerint megpályáztunk egy jelentősebb összegű támogatást, és bár minden nagyon szigorú és alig teljesíthető feltételnek megfeleltünk, érthetetlen módon mégsem kaptuk meg azt, de egy fillért sem, onnan sem, máshonnan sem. Ezt is tehát saját szervezésben, saját erőfeszítésből (erőnkön túl is) kellett létrehoznunk, mert eldöntöttük, hogy lesz. Fel is épült az 5700 m2-es Érd legnagyobb intézménye 104 apartmannal. Valamennyihez fürdőszoba és erkély is tartozik. Ars poétikánk, hogy szigorú szakmai minőség biztosítás mellett, személyre szabott gondozás történjen, hogy az öregséggel szemben állva a lehető legjobb életminőséget biztosítsunk azoknak, akik bizalmukkal megtisztelve ránk bízták életük utolsó szakaszát.

Miért tartja kívánatosnak, vagy ajánlhatónak ezen intézeti életformát e korosztály számára, miért nem inkább a saját otthonában megszervezett kinti ápolást, ha eljön az idő?
Megfelelőbbnek tartjuk az intézeti elhelyezést és gondozást, mert szilárd és megalapozott megfigyeléseken nyugvó meggyőződésünk, hogy csak hozzáértő, elkötelezett intézményes szervezettség és felügyelet mellett lehet ellátni azt a nagyon komplex feladatot, ami egészségügyileg, szakmailag, emberileg és társadalmi elvárások értelmében is méltó egy idős emberhez, így teljes körű felkészültséget igényel attól, aki ezt elvégezheti.

Történik egészségügyi ellátás is ebben az otthonban?
Természetesen történik. Igyekszünk ezt a legmagasabb szinten tenni, hiszen orvosunk minden nap rendel és vizitel, szakorvosaink rendszeresen ellátják a betegeket, és az ápoló személyzet szigorúan szakképzett. 24 órás ellenőrzött szakápolói felügyelet és munka mellett történik az elesettek szabályos ellátása. Az egészség általános karbantartásához kialakítottunk egy egészségmegőrző részleget, ahol külső munkatársak segítségével masszázs, kozmetika, manikűr, pedikűr, fodrászat, tornaterem, sókamra, ceragem kezelőágy és ceragem fotel is működik.

Mindenki hozza-e a saját bútorát, vagy biztosít az otthon berendezést?
A saját bútorukat tetszés szerint behozhatják a beköltözők, igény szerint berendezhetik, amihez a fizikai munkatársainktól természetesen segítséget is kapnak. De aki nem kívánja, vagy nem tudja behozni saját bútorzatát, annak az otthon rendezi be egységesen.

Milyen étkeztetésben részesülnek az itt lakók?
Az otthon úgynevezett normál, kímélő, diabetikus és diétás étkeztetést biztosít. A napi háromszori étkezés az elegánsan kialakított étteremben történik. A cukorbeteg diétát igénylők naponta hatszor kapnak dietetikus által meghatározott ételeket. Aki nem képes igénybe venni az éttermet, annak korszerű, melegen tartó edényekben a nővérek felviszik a szobába és szükség esetén meg is etetik a beteg embereket.

Ha valaki saját maga szeretne egy kedvenc ételét elkészíteni, akkor erre van-e lehetőség?
Igen, megteheti, hiszen kialakítottunk egy úgynevezett hobbi konyhát is, és teljesen felszereltük, ahol akár nővéri segítség mellett az idősek főzőcskézhetnek, sütögethetnek, és a kis családias konyhaasztalon el is fogyaszthatják, akár másokkal, akár vendégeikkel is.

A hitélet gyakorlására van-e lehetőség az otthonban?
Kialakítottunk egy szép kis kápolnát a házban. Minden nagy egyház, ill. felekezet lelkésze rendszeresen tart istentiszteletet, vagy szentmisét, de egyedi alkalmakon is vezeti az ünnepséget, pl. aranylakodalom, gyémántlakodalom, vagy akár az elhunyt búcsúztató gyászmiséjét.

A fent járóknak és a még jó erőben lévőknek milyen program lehetőséget kínál az otthon, ill. a szervezők?
Diplomás mentálhigiénés munkatárs szervezi a programokat, amelyek igencsak rendszeresek, pl. kézimunka szakkör, irodalom szakkör, férfi klub, zenés névnapok, megemlékezések, valamint természetesen a nagy ünnepek, így karácsony, húsvét, farsang, nemzeti ünnepeink méltó megünneplését is szervezi. Ezeken az alkalmakon az idősek szép számmal, aktívan részt vesznek. Rendszeresek a kiállításlátogatások és kirándulások is.

Hogyan lehet bekerülni ebbe az otthonba, ide Érdre az Árpád utca 26-os számú házba?
Szeretjük, ha személyesen látogatnak el az érdeklődők, és győződnek meg az otthonban mindig érződő jó és családias hangulatról. Az erre a célra felkészült munkatársaink minden kérdésre választ adnak, a szerződéseket megmutatják, elmagyarázzák és ezek megkötése csak akkor történik meg, amikor valaki teljesen elszánta magát erre az életformára és a beköltözésre.

Megosztom