A Csillaghegyi Strand Budapest második legrégebbi strandja. Vize mérsékelt ásványianyag-tartalmú, kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos, természetes ásványvíz.

A hegyoldalba épült strandfürdő 2018 októberéig egy 33 méteres úszómedencével, egy nyári strandmedencével és egy gyermekmedencével rendelkezett. A strandot üzemeltető Budapest Gyógyfürdői Zrt. már régóta szeretett volna egy egész évben nyitva tartó, minden igényt kielégítő, modern fürdőegységet kialakítani ezen a gyönyörű területen. A közelmúltban sikerült megegyezniük a tulajdonossal, a Fővárosi Önkormányzattal egy közös nagyberuházás elindításáról.

A beruházás alapkövét 2017 januárjában tették le. Ezt követően az építkezés területén egyedülálló, római kori, kelta kocsisírra bukkantak a Budapesti Történeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum régészei. A helyi, kelta származású elit temetkezési szokásaihoz köthető sírba egy teljes utazó kocsit, és két fogatos lovat helyeztek el annak idején. A kocsi díszítése alapján a csillaghegyi kocsi sír egyike a római Aquincum területéről az utóbbi időben előkerült legszenzációsabb leleteknek. A régészek kutatómunkájának befejeztével kezdődhetett meg a gigantikus méretű építkezés a hegyoldalban, amely 2018. október 31-én fejeződött be.

Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. közös beruházásának értéke 3,9 milliárd Ft volt. A beruházás során egy több mint 7 800 m2 alapterületű, többszintes, fedett fürdőépület került kialakításra, melyben tizenkét új medence kapott helyet.

A fürdő neve – a száz évvel korábbi elnevezést idézve – Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő lett. A vadonatúj fürdőben minden korosztály igényeire gondoltak az építtetők.

Az első szinten a sportolni vágyókat és az úszásoktatásra jelentkezőket egy 25×33 méteres, 27 oC-os versenymedence és egy 10×12 méteres, 30-32 oC-os tanmedence várja. A versenymedence alkalmas úszóversenyek és vízilabda mérkőzések lebonyolítására is. A lelátó kisszámú nézőközönség befogadását teszi lehetővé. Ezen a szinten helyet kapott még egy finn szauna, egy infraszauna és egy kisméretű, de minden izom megmozgatására alkalmas fitness terem.

A második szinten, a wellness részlegben három, különböző hőfokú, élményelemekkel ellátott medence várja a pihenni vágyókat.

A harmadik szinten, a gyermekvilágban egy különleges, sodrófolyosóval ellátott, vizes játszótér, két medence, egy babamedence és egy foglalkoztató kuckó teszi teljes körűvé a családbarát szolgáltatásokat. A gyermekmedence és a babamedence vizének hőfoka egyaránt 34-36 oC.

Az ötödik szinten található a szaunavilág, ahol helyet kapott: egy infraszauna, egy aroma szauna, egy ördög szauna, egy gőzkamra, egy nagyméretű, panorámás finn szauna, továbbá egy bio szauna, hideg- és meleg vizes merülő medencékkel, valamint egy 36 oC-os ülőmedencével.

Igen nagy népszerűségnek örvend a kétszemélyes sódézsa, amely egy hangulatos sószobában található. A fából készült dézsát 36 oC-os sós vízzel töltik fel, és pezsegtetik. A sós vízben egy alkalommal kb. fél órát javasolt eltölteniük a vendégeknek. Élettani hatásai megegyeznek a tenger vízével. Jót tesz a bőrnek, sőt egyes bőrproblémák gyógyítására is ajánlott. Ezen kívül a belélegzett sós levegő tisztítja a légutakat.

Az új fürdő egyik attrakciója a panorámamedence, mely a legfelső szinten, egy külső teraszon található. Ez egy különleges, lebegő élményt biztosító élménymedence, amelyben ülve nemcsak a kellemesen meleg, 36-38 oC-os csillaghegyi vizet és a derékmasszírozó fúvókák jótékony hatását élvezhetjük, hanem közben a lenyűgöző környezetet is csodálhatjuk.

Az épület mellett egy kétpályás, egész évben használható csúszdapark is létesült.

A fürdő egy értékes művészeti alkotással is büszkélkedhet. Ez egy Barcsay Jenő által készített mozaik, amely a lebontott Újpesti Fürdőből került áthelyezésre, és új helyén az impozáns úszómedence egyik falát díszíti.

A Csillaghegyi Árpád Forrásfürdőben többféle belépőjegy típus közül választhatnak a vendégek, attól függően, hogy a fürdő mely szolgáltatásait szeretnék igénybe venni. Van kedvezményes gyermekjegy, diák- és nyugdíjas jegy, reggeli, illetve esti úszójegy, és vannak családi belépőjegyek is.

Megosztom