Egyedi életérzés – Griff

Ha azt mondom „AMERIKA”, a legtöbb embernek a szabadság, a szabad önkifejezés, a személyes boldogság és az anyagi kényelem jut róla eszébe. Amerika egy fogalom, egy eszménykép. Nemcsak Európából szemlélve, de egy amerikai számára ezek az érzések szintén erősen hozzájárulnak a személyisége kialakulásához. Ebben közreműködik még a „hagyományokhoz” való erős ragaszkodás, mely megfigyelhető nemcsak az építészeteikben és művészetükben, de az öltözködési kultúrájukban is.

Erre az amerikai életérzésre játszott rá a híres divattervező, Tommy Hilfiger is 1985-ben a Tommy Hilfiger Corporation cég alapításakor. Hamar felfedezte, hogy a zászlóban található színek, a kék-fehér-piros hármas erős hatással van viselőjére. A zászló kulturális jelentősége egyedülálló, az egységet és az együttélést is jelképezi. A kék, piros és fehér színek kiválóságot, tisztaságot, patriotizmust, eleganciát és izgalmat jelentenek.  Hilfiger logójában és ruhái színeivel védjegyévé tette ezt a színhármast, és elérte, hogy felismerhetővé váljon az egész világon. A 2017-es évben a Roy Robson márka is erre a három színsémára összpontosít. Idei kollekciójában a szürke árnyalatok vörös és elektromos kékkel kombinálják a grafikus pop elemeket, míg a fehér üdvözlő kontrasztot kínál, elegáns, sportos hangulatot biztosít.

Ha már pszichológiánál tartunk, említésre méltó a luxus márkák viselésének hatása tulajdonosára.

Több tanulmány is kimutatta, hogy azok az emberek, akik luxus márkájú inget és öltönyt viselnek gazdagabbak és magasabb státusszal rendelkeznek (mint a nem márkás vagy nem luxus inget viselt emberek). Ebben még nem lenne semmi meglepő, de ezekről az emberekről a környezetük is ugyanezt feltételezi. Az ing viselője valójában tulajdonosa is az ingnek!  Éppen ezért sokkal sikeresebbek üzleti tárgyalások során, illetve a hétköznapi életük számos eseményével kapcsolatban. Tehát megállapíthatjuk, hogy egy mindenki által jól ismert, prémium márkát viselő férfi számára szinte determinált a siker. Talán ennek köszönhető a rózsával fémjelzett Seidensticker ingek töretlen sikere is.

Ilyen prémium márka a városi élet által inspirált Strellson is, mely világos vonalat határoz meg viselőjének: a rugalmasság, a mobilitás és az új formák kombinálják a funkcionalitást a kifinomult stílussal. Prémium vonalon jelentős még a férfidivat jeles képviselője, a német Bugatti vagy a fiatalos lazaság és nagyvárosi elegancia megtestesítője, a Benvenuto márka is.

A formabontó vonalak kedvelőinek a Great Getzby márka kínál széles választékot. Kollekciójában megtalálhatóak a modern szűk szabású nadrágok, testet követő zakóvonalak és a merészebb mintázatú ingek is.

Tommy Hilfiger nemcsak a színek pszichológiájával volt tisztában, de az üzleti siker megjelenésben rejlő erejét is ismerte. Éppen ezért alapította meg az elegáns vonalát, a Tommy Hilfiger Tailored-ot.  A klasszikus üzleti megjelenéstől a hétköznapi viseletekig számos zakó és öltöny megtalálható kollekciójában.

Felmerülhet a kérdés, hogy tényleg ilyen egyszerű lenne? Luxus márkát viselvén megelőlegezhetjük magunknak a sikert? Nos, erre nincs biztosíték. Mindenesetre a Griff Collection üzletek széles választékban kínálják a siker kulcsát, prémium márkák formájában.

Amíg töretlen lelkesedéssel hajtjuk a sikert, ne feledkezzünk meg a kikapcsolódásról sem. Ehhez elengedhetetlen a casual (sportos) és kényelmes öltözék, melyhez a Basefield és Camel márka nyújt széles választékot. A jachtok és luxusvitorlások világát idéző sportosan elegáns Campione olyan kiegészítőket kínál, melyek komfortossá teszik a kikapcsolódást.

A siker eléréséhez hölgyeknél ugyanolyan fontos a pozitív kisugárzás, mint az öltözék. A Griff Collection üzletben a hölgyek is kedvükre válogathatnak olyan prémium márkák közül, mint az elegáns vonalat és – idei kollekciójában –a trópusi mintákat képviselő Jones. Idén nyáron jellemzőek a púderes pasztell árnyalatok és apró virágminták, melyeket a Street One márka képvisel. Ha sportos eleganciáról van szó, a Campione vagy a Basefield Woman női vonala megfelelő öltözéket jelent. A korábban említett piros-fehér-kék harmonikus nyári eleganciája a Pety Line egyedi ruháin köszön vissza.

Megosztom