Penélope Cruz, a tűz

Pe, miként a barátai becézik az egyetlen spanyol ajkú színésznő, akinek párhuzamosan sikerült európai és hollywoodi karriert befutnia. Ám míg a tengerentúlon a  mutatós oldalborda vagy  igéző csábító szerepkörben tartanak rá igényt a maga „csikorgó” angol akcentusával, addig szülőföldjén árnyaltabb tehetségét is alkalma van megmutatni. Pályafutása legnehezebb alakításának a nemrég nálunk is bemutatott spanyol film, a Mama rákbeteg tanárnőjét tekinti. A szerep kedvéért még gyönyörű hajkoronájától is hajlandó volt megválni, amire azért is vállalkozott, hogy felhívja a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre.

Már-már túl szép, hogy igaz legyen: vélekednek sokan Cruz példásan harmonikus magánéletéről. 2010-ben a Bahamákon mondta ki a boldogító igent a legkarizmatikusabb spanyol színésznek, Javier Bardemnek. Két gyönyörű gyerekük született, az 5 éves Leo Encinas Cruz és a 3 éves Luna Encinas Cruz.  Szülővárosukban, Madridban élnek, csak néhány utca választja el őket attól a rendezőtől, aki mindkettejük jó barátja, és akinek a színészi áttörésüket köszönhetik. Kedvenc időtöltésük hármasban a biliárdozás. A spanyol tűz és karizma egymásra találása szinte regénybe illő: Bigas Luna Sonka, sonka című filmjének forgatásán Penélope mindent elkövetett, hogy felfigyeljen rá Bardem, de a színész éretlennek tartotta az akkor 18 éves lányt.  Néhány év múlva Almodóvar kamerája elé álltak mindketten az Eleven húsban anélkül, hogy közös jeleneteik lettek volna. Woody Allené az érdem, hogy közel húsz év elteltével, a Katalónia legszebb vidékein forgatott  Vicky, Cristina, Barcelona veszekedő festőművész-fúria  párosa között a magánéletben is fellángolt a szerelem. Ráadásul ezért a filmért Cruz Oscar- díjat is nyert. Nem véletlen hát, hogy a színésznő rajongásig szereti házasságközvetítőjének is becézett rendező kedvencét. Ezt az érzést csak a Pedro Almodóvar iránt érzett feltétel nélküli csodálat és szeretet tudja felülmúlni. „Pedro miatt lettem színésznő, miután megnéztem a Kötözz meg és ölelj című filmjét. Anyám a tanúja, hogy megfogadtam: ha törik, ha szakad, egyszer még játszom nála.”- mesélte Penélope a kettejük legszebb mozijának nevezhető Volver cannes-i bemutatóján.

Eduardo Cruz autószerelő és Encarna Sánchez fodrásznő igazán szerencsésnek mondhatják magukat a gyerekeiket illetően. Az elsőszülött lányból nemzetközi sztár lett, Penélope öt évvel fiatalabb húga, Monica színésznő, flamenco táncosnő és modell, míg fivérük, Eduardo zenész. Apai ágon van egy tizenhat éves féltestvérük is, Salma.

Pe hat éves korától balettet tanult a spanyol nemzeti konzervatóriumban. Az édesanyja szerette volna, ha klasszikus táncos lesz belőle, ám őt jobban érdekelte a dzsesszbalett, de főként a szereplés. „Már gyerekként állandóan szerepelni akartam, tévésztárokat utánoztam, izgő-mozgós kislány voltam.” Tizenöt évesen benevezett egy televíziós tehetségkutató versenyre, amit háromszáz jelentkező közül megnyert. Ezt követően szerepelt a Mecano nevű spanyol zenekar klipjében és különböző reklámokban. Közben felhagyott a tánccal, és minden idejét a színészetre készülésnek szentelte. A 90-es években televíziós műsorvezetéssel is foglalkozott, és játszott egy erotikus francia sorozatban. Ebben figyelt fel rá Bigas Luna, és szerződtette egy fiatal teherbe esett lány szerepére, akinek Javier Bardem mint lefizetett csábító akarja elcsavarni a fejét jövendőbelije anyjának a megbízásából. Ebben a filmben a melleit is megmutatta, és rövidesen szexszimbólummá vált. Egyidejűleg a tehetsége sem maradt észrevétlen.

1997-ben hozta össze az élet Pedro Almodóvárral, akinek az évek során a múzsája lett. Az Eleven hús nyitójelenetében egy buszon szüli meg a gyermekét, mint prostituált. Majd leforgatta a Nyisd ki a szemed! című misztikus sci-fi-thrillert Alejandro Aménabarral, amivel hazájában megalapozta a népszerűségét. Első angol nyelvű szerepét 1999-ben kapta Stephen Frears Hi-Lo Country című modern westernjében, ami nagyot bukott a jegypénztáraknál. Az álmaid asszonya énekesnő szerepéért Goya-díjat nyert, azután következett a Mindent anyámról laza erkölcsű, HIV-fertőzött, terhes apácája Almodóvarral, aminek az európai győztes fogadtatása Hollywoodba is eljutott. Amerikai filmes debütálásában- Terítéken a nő- az  érzéki élvezetek királynője, sikeres gasztronómiai műsort vezet a tévében.  Billy Bob Thornton sem maradt érzéketlen a tüzes szépség iránt, és a saját regényéből rendezett Vad lovakban egy mexikói lány szerepét szánta neki Matt Damon oldalán.

Az igazi nagy áttörés 2001-ben következett be, amikor is három sikervárományos amerikai produkcióban – Vanília égbolt, Corelli kapitány mandolinja, Betépve –  kapott főszerepet a legnagyobb férfi sztárok oldalán. Igaz, egyik film sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de Penélope számára meghozta a világhírt.  Amikor a színésznő értesült róla, hogy Cameron Crowe rendező és Tom Cruise Vanília égbolt címmel elkészíti a Nyisd ki a szemed! hollywoodi remake-jét, ő maga járta ki magának Sofia szerepét. Akkoriban már romokban hevert Cruise és Nicole Kidman házassága, és a forgatás alatt Penélope valósággal elvarázsolta Tomot.  Három évig tartott a Karib-tengeri nyaralással kezdődő romantikus kapcsolat. Cruz arról híres, hogy rendre a mozis partnereibe szeret bele. Talán csak Nacho Cano, spanyol rockzenész volt ez alól kivétel, akivel évekig élt együtt Madridban. Szerelmespár szerepeit a magánéletébe is átemelte Matt Damonnal, Nicolas Cage-zsel, Matthew McConaughey-val, Johnny Deppel, Adrian Brodyval, Orlando Bloommal.

2002-ben két francia rendező is megtalálta Cruzt: Matthieu Kassovitz-nál a gyilkosságért börtönbüntetésre ítélt skizofrén hajlamú Chloét alakította Halle Berry partnereként. Gérard Krawczyk a Luc Besson produkciójában készült Tulipános Fanfanban találkoztatta őt gyerekkori haverjával, a szintén spanyol származású Vincent Perezzel. Egy másik Besson produkció, a Banditanők hozta össze a kamerák előtt legjobb barátnőjével, Salma Hayekkel. A kalandfilm műfajában is keresett színésznő lett a Saharának köszönhetően, amiért másfél millió dolláros gázsit kapott, és egy komolynak tűnő kapcsolatot filmbeli partnerével, Matthew McConaughey-val.

2006 a visszatérés éve volt számára mozis mentorához, atyai barátjához, Almodóvárhoz. A Volver című filmért Golden Globe- és Oscar-jelölést is kapott, a legjobb női alakítás díját nyerte Cannes-ban. A női lélek ismerőjeként elhíresült Almodóvar pályafutása talán legérzékenyebb szerepével ajándékozta meg, egy talpraesett, minden ízében nőies feleséget és anyát játszatott vele, aki a gyilkosságtól sem riad vissza, hogy bosszút álljon uralkodó természetű férjén. A Megtört ölelésekben Cruz díva kisugárzására tartott igényt Almodóvar, egy boldogtalan sorsú színésznő alakjában, aki megszállottan igyekszik rekonstruálni rendező szerelme halálának körülményeit. „Szereti a színészeit, és ez sugárzik minden képsorából. Olyasmit is észrevesz és kihoz belőlünk, ami mellett más könnyedén elmegy. Ismeri a sebezhető pontunkat, de soha nem él vele vissza. Még a szidalmai is szívből jönnek. Semmit és senkit nem zár ki a világából. Hatalmas lelke van.” – meséli Almodóvarról.

Cruz szinte minden műfajban kipróbált és bizonyított színésznő. Nem riad vissza a kalandoktól, a meglepő átváltozásoktól. Charlize Theronnal forró csókot váltott a Nézz az égre! háborús szerelmi háromszög történetben, Rob Marshall Kilenc című musicaljében táncos-énekes szerepben tündökölt. Johnny Deppel kalózkodott A Karib-tenger kalózaiban, matador szerelemben osztozott Adrian Brody-val a Manolétában, az ötvenes évek olasz dolce vitáját hozta testközelbe Woody Allen Rómának szeretettel című filmjében, Ben Stillerrel komédiázott a Zoolander 2-ben. Emellett számos márka reklámarcaként látni a l’Oréaltól a Mango ház kollekcióin át Ralph Laureenig.  Évek óta vegetáriánus, a belső nyugalmára a buddhista tanok követésében talált rá, különböző karitatív mozgalmakat támogat Ugandában és Indiában.

Szentgyörgyi Rita

Megosztom