Haris Travel Club

Huszonhárom éve működünk, kulturális körutazásokat szervezünk, mi erre a műfajra szakosodtunk – kezdte a lényeggel cégét bemutatva Haris Richárd, a Haris Travel Club ügyvezetője, aki hangsúlyozta, hogy ők nem a nyaralásokra vannak ráállva, s valamennyi érintett országot illetően hasonló logika mentén épülnek fel a programjaik.

„Jól felkészült, tapasztalt, az adott területen otthonos idegenvezetők kíséretében zajló tartalmas programokról van szó” – mondta, azt is már elöljáróban kiemelve, hogy náluk a visszatérők, a törzsutasok aránya ötven százalék felett van, visszaigazolásául annak, hogy vonzó ajánlatokkal állnak elő rendszeresen.

„Nekik mindig újat kell kínálni” – szögezte le, majd friss példával is szolgált: e törekvés jegyében indult április első hetében az első csoportjuk Algériába, ahová korábban még nem vezetett szervezett útjuk. Természetesen vannak régi, ismétlődő programok is:

„Amiben különösen erősek vagyunk: az Egyesült Államok, oda többféle útvonalunk is vezet egy adott évben, Kína is feltétlenül megemlítendő, az egyik legnépszerűbb pedig a Vietnam-Laosz-Kambodzsa országhármast érintő túra. Ideális kombináció, mindegyik jól körbejárható, persze belföldön és az országok között is kell repülni, de rövid a légi út, mert alapvetően közel vannak egymáshoz, s mindenhol megmutatjuk a legérdekesebb részeket. Ha valaki életében csak egyszer jut el ebbe a térségbe, akkor is mindent lát, ami fontos” – mondta Haris Richárd.

Ami a hozzánk közelebbi országokat illeti, igen kedvelt Portugália, Spanyolország és Olaszország, ide többféle programot is szerveznek.

„Itáliát például többször is felkeresik: külön ajánljuk Milánót és az északi tóvidéket, Toscanát, Szicíliát vagy éppen az olasz csizma sarkát és sarkantyúját is. Van külön Róma-Nápolyunk – meglátogatva a környéket is –, üdülőprogram az Adriai-tengeren, s eljuthatnak velünk Szardíniára és Korzikára is. Az általunk kínált utazási formának az a lényege, hogy minden előre meg van szervezve, nem kell várni semmire, megvannak a jegyek a múzeumokba, nem kell sorba állni, előre lefoglalunk, biztosítunk mindent. Gyakorlatilag a legköltséghatékonyabb utazás ez, általunk a lehető legtöbb programot a lehető legkevesebb idő alatt tudja teljesíteni az utas” – mondta a Haris Travel Club első embere. Távolabbi helyeket is említett kínálatismertetőjében, hogy aztán „visszatérjen” Európába.

„Miközben Ausztrália és Új-Zéland is ott van a palettán két- vagy háromhetes változatban egyaránt, közelebbre is megyünk. Évente úgy negyven-ötven egynapos kirándulást szervezünk belföldön, meg a környező országokba, nagyon népszerűek például a bécsi tematikus kiállítások. Ilyenkor fél napot eltöltünk az Albertina Múzeumban, míg a nap másik fele a városnézésé.”

„Mindemellett – folytatta – nyugat-európai perifériákra is szervezünk utakat: Normandia, Bretagne keresett hely, ahogy Dél-Franciaország is. Van olyan programunk, amelyben a Pireneusok francia és spanyol oldalát is megtekintik a velünk tartók.”

Haris Richárd elmondása szerint némi szünet után Görögország és benne az Akropolisz is visszakerült a kínálatukba, amelyben különböző kulturális kalandok is szerepelnek.

„Ilyen a Kaukázusba vezető 13 napos körút Örményország, Grúzia és Azerbajdzsán fő nevezetességeivel a középpontban, május 15. és 27. között, és igazi egzotikum április 26.-tól május 8.-ig Kelet-India és Bhután. Szintén egyedi az adriai útvonal is Horvátországból indulva Montenegrón és Albánián át Görögországig, június 8. és 18. közötti időponttal, Törökországban pedig Kelet-Anatólia kínál rendkívüli kulturális csemegét június 21. és július 1. között, egyebek mellett az óriási kőszoborfejekről híres Nemrut-heggyel.”

www.haristravel.com

Megosztom