Az új iPhone 7

Az elmúlt két év legnagyobb iPhone-bejelentésén vagyunk túl, az iPhone 7 lehet az a mobil, amivel a kaliforniai mobilgyártó megint erőre kaphat. Mondhatjuk úgy is, hogy a mérnökeik végre összeollóztak egy csomó újítást a riválisoktól, és néhány területen még eléjük is szaladtak. Meglátjuk, hogy mire mennek vele.


Fotó: Apple

Ezt tudja az iPhone 7 és 7 Plus

  • víz- és porálló
  • Magyarországon szeptember 23-tól elérhető
  • lightning csatlakozó van a jack helyett, de adnak adaptert
  • f/1.8-as rekeszű a kamera
  • energiatakarékos csipek
  • brutális árak

Igaz volt a hír, az iPhone 7 eldobta a régi jackdugót, és helyette az eddig csak töltésre és adatátvitelre használt Lightning küldi a hangokat a membránok felé. Ezt Philip Schiller, az Apple marketinges alelnöke azzal kommentálta, hogy a Lightning-ot eredetileg is úgy terveztük meg, hogy nagyszerű audiocsatlakozó legyen.

Azt is hozzáfűzte magyarázatként, hogy nekik legalább volt merszük előre lépni, és ezzel mindenkinek jobb lesz hosszú távon. Persze látni lehet, hogy nem akarták összeakasztani a bajszukat a hardcore zenerajongókkal, ezért az iPhone 7-hez adnak egy Lightning-jack átalakítót is, ingyen. És persze ott lesz a dobozban a jól ismert, fehér színű Apple-füles is, csupán a csatlakozója lesz más.


Fotó: Beck Diefenbach / Reuters

A beépített hangszóró most először sztereó, és akinek van fölös 160 dollárja, szuper drótnélküli fülest vehet a készülékhez. Az AirPods egyik újítása, hogy a beleépített W1 nevű csipnek hála gyorsan, párosítás nélkül kapcsolódik az Apple többi eszközéhez. Érzékelni fogja az eszköz, hogy a fülünkben van, irányított a mikrofonja, érintésérzékeny a külső felülete, és működik rajta a Siri. Az akkuja viszont csak 5 óráig bírja egy feltöltéssel, ami 2016-ban baromi kevés.

Végre víz- és porálló az iPhone!

Még a bejelentés előtt elvégeztem egy gyors közvéleménykutatást a szerkesztőségben, hogy ki miért venné meg az iPhone 7-et, ha lenne rá pénze, és elég sokan a vízállóságot említették. Az iPhone 7 sajnos csak az IP67-es védettségi szintet hozza, miközben a Samsung Galaxy S7 már IP68-as, vagyis hosszabb ideig és jobban bírja a vizet. Nyugodjon meg mindenki, ezzel is bőven jól jár, aki csak vécécsészényi mélységű vízbe szokta bedobálni a mobilját.

Apróbb változás történt a kijelző alatti kerekecske gombocskával: ez mostantól nem mechanikus, hanem nyomásérzékeny. Olyan lesz, mint a Apple Macbook trackpadje, visszajelzést kapunk a parancsok bevitele után.

A sötét oldal

A kamera fejlődése mindig kulcsfontosságú, és ezen belül is különösen lényeges a fényérzékenység. A rekesz most már f/1.8-as, majdnem olyan jó, mint a Galaxy S7-nél. A felbontás változatlanul 12 megapixeles, és négy ledvaku segíti az éjszakai exponálást. A True Tone rendszer akkor is kisegít minket, ha mesterséges fényben fotózunk.

Különösen izgalmas az iPhone 7 Plus dupla kamerája, amelyek közül az egyik széleslátószögű, a másik telefotós, kétszeres optikai zoommal. Elég lesz rányomni a kijelzőn egy gombra, és máris kétszeres nagyításban, a másik lencsével fotózunk a normál helyett. A dupla kamera további előnye, hogy a mobil megpróbálja kiszámolni az előtte lévő tér mélységét, és lesz olyan mód, amikor élesen lefotózza a közeli tárgyakat, és a hátteret szépen elhomályosítja. Ilyen képeket készítenek a tükörreflexes kamerák is, csak azok nem igényelnek szoftveres segítséget a mélységélességhez.


Fotó: Beck Diefenbach / Reuters

Az előlapi kamera 7 megapixeles, ezzel már a szelfik is tűélesek lesznek.

Röhögnek a Sonynál

Az új Playstation bemutatójának idején olyat mondani, hogy az iPhone 7 grafikus teljesítménye konzolszintű, biztosan megmosolyogtatja a New Yorkban összegyűlt gémereket, de az tény, hogy az iPhone teljesítménye megint sokat javult. Az A10 csip egyik legjobb tulajdonsága az, hogy a négy magjából kettő kisebb teljesítményű, és emiatt sokkal kevesebbet is fogyasztanak – ötödannyit, mint a normál magok. Az A10 állítólag 120-szor erősebb, mint az első iPhone csipje.

Mire használhatjuk ezt az erőt? Lesz egy végtelenül egyszerű Super Mario játék, a Nintendótól. Az akku fogyasztása nem sokat javult: az iPhone 7 körülbelül két órával tovább bírja, mint a 6S, míg az iPhone 7 Plus csak egy órát javított az üzemidején.

Az árak persze változatlanul magasak:

  • a 32 gigabájtos iPhone 7 ára 256 ezer forint
  • az ugyanekkora 7 plus pedig 300 ezer forint.

De akár 256 gigabájtig is felmehetünk, ami már 377 ezer forintba kerül.

 iPhone 5SiPhone6iPhone 6SiPhone 7iPhone 7 Plus
Méretek58,6×123,8 ×7,6mm,
112 gramm
67×138,1×6,9mm,
129 gramm
67,1×138,3×7,1mm,
143 gramm
67,1×138,3×7,1 mm,
138 gramm
77,9×158,2×7,3 mm,
188 gramm
Kijelző4 colos,
640×1136 pixeles
4,7 colos,
750×1334 pixeles
4,7 colos,
750×1334 pixeles
4,7 colos,
750×1334 pixeles
5,5 colos,
1080×1920 pixeles
Memória, tárhely1 GB RAM,
16/32/64 GB
1 GB RAM,
16/64/128 GB
2 GB RAM,
16/64/128 GB
2 GB RAM,
32/128/256 GB
2 GB RAM,
32/128/256 GB
Wifi, bluetooth, mobilnet802.11 a/b/g/n,
bluetooth 4.0,
LTE 100/50 Mbps
802.11 a/b/g/n/ac,
bluetooth 4.0,
LTE 150/50 Mbps
802.11 a/b/g/n/ac,
bluetooth 4.2,
LTE 300/50 Mbps
802.11 a/b/g/n/ac,
bluetooth 4.2,
LTE 450/50 Mbps
802.11 a/b/g/n/ac,
bluetooth 4.2,
LTE 450/50 Mbps
Kamera8 megapixel, f/2.2 rekesz, 1/3 colos szenzor;
1,2 megapixel, f/2.2
8 megapixel, f/2.2 rekesz, 1/3 colos szenzor;
1,2 megapixel, f/2.2
12 megapixel, f/2.2 rekesz, 1/3 colos szenzor;
5 megapixel, f/2.2
12 megapixel, f/1.8 rekesz,
7 megapixel, f/2.2 dupla
12 megapixel, f/1.8 és f/2.8, 2x optikai zoom
7 megapixel, f/2.2
Akku1560 mAh1810 mAh1715 mAh??

 

Ütött az Apple órája

Szerdán az Apple Watch Series 2 névre keresztelt új okosóra is megjelent, és egészen megdöbbnető volt, hogy ezt is a processzorerejével akarják eladni nekünk. Állítólag 50 százalékkal gyorsabb, a grafikus egység pedig kétszer nagyobb teljesítményű, mint az első órában.

Az appok 60 fps-sel futnak.

A kijelző pedig 1000 nit fényerejű, szóval nyáris jól fogjuk látni a kijelzőt.

A dizájn teljesen lekerekített, és az óra 50 méterig vízálló lesz, akár úszhatunk is vele. Az új hangszórót is úgy tervezték meg, hogy kinyomja magából a vizet. Az úszásteljesítmény méréséhez spéci algoritmusokat dolgoztak ki az Apple szakértői, és azt is kiszámolják, hogy hány kalóriát égettünk el.


Fotó: Beck Diefenbach / Reuters

A futók választhatják az Apple Watch Nike+ modellt, amely egy sajtkészítő és egy partiállat szerelemgyereke is lehetne a lyukacsos szíja és a vad színei alapján. A bemutatóján megmutatták, milyen egyszerű lesz elindítani a futókörök mérését: szólni kell a Sirinek, hogy most akkor futunk.

Beleépítettek motivációs eszközöket is, személyre szabottan, és olyanokkal fognak cseszegetni minket, hogy már 6 napja nem futottunk, és a barátunk jóval előttünk jár.

Az Apple Watch Series 2 ára 369 dollár lesz, és kiadnak egy Series 1-es verziót is, ami a fentiekből csak az új processzort örökli meg, és ez már potom 269 dollárért elvihető lesz.

Forrás: index.hu

Megosztom