Róluk szólt a mozi

Ki hitte volna, hogy 2019 legsikeresebb magyar filmrendezője Dobó Kata lesz? Márpedig az ő filmjére, a Kölcsönlakásra voltak a legtöbben kíváncsiak a magyar filmek közül idén. De nagyot ment Tóth Barnabás is, aki év elején és év végén is az Oscar-díj közelébe került két különböző filmjével. Hollywoodban Brad Pitt, Scarlett Johansson és Joaquin Phoenix bizonyítottak újra, de Martin Scorsese is megmutatta, hogy 80 felé sem kell leírni a művészeket. Róluk szólt a mozi 2019-ben.

Adam Driver

Melyik év nem Adam Driveré? – tehetnénk fel a kérdést, hiszen a Csajokkal 2012-ben berobbant színész azóta lényegében folyamatosan hasít a moziban. Idén például nem kevesebb, mint négy filmje jött ki. Ebből kettővel kapcsolatban az Oscar-esélyesek között emlegetik (Házassági történet és az Amazonon látható The Report), a harmadik az év egyik legnagyobb kasszasikere (Skywalker kora), a negyedik meg egy kultrendező, Jim Jarmush munkája (A holtak nem halnak meg). Ráadásul Driver egyikben sem tudott hibázni, alakításait még akkor is méltatják, ha a film egyébként annyira nem sikeres. Ez utóbbi amúgy elég ritkán esik meg vele, mert általában biztos ízléssel szokott választani. Nemsokára egy másik kultikus rendező, Leos Carax filmjében alakít majd stand up komikust, utána pedig Ridley Scottal dolgozik. Milyen kár, hogy Driver ezeket a nagyszerű filmeket nem láthatja, ugyanis soha nem néz vissza semmit, amiben szerepel.

Fotó: Roy Rochlin / Getty Images Hungary

Brad Pitt

Brad Pitt elég mélyről jött vissza idén, hogy újra a legnagyobb mozisztárok és az Oscar-esélyesek között beszéljünk róla. Angelina Jolie-tól való válása, és az eközben kipattant hírek Pitt alkoholizmusáról nem tettek jót a renoméjának, de idén két filmben is bizonyított, és állítólag az itallal sincsenek már gondjai. Quentin Tarantino Volt egyszer egy Hollywoodjában mindenkit lenyűgözött a lazasága, és bár nem ő volt a főszereplő, nem egyszer ellopta a showt Leonardo DiCapriótól. Az Ad Astrában pedig saját démonaival is szembenézett, amikor eljátszotta a magányos, kötődésre, érzelmei kifejezésére, azok megélésére képtelen, az apját szó szerint a világ végén kereső űrhajóst. Producerként is aktív, egy csomó nagyszerű film megszületésénél bábáskodik, továbbra is tartva magát ahhoz, hogy sem színészként, sem producerként nem adja a nevét gagyi, kizárólag a profitért létrejövő filmekhez.

Fotó: Amy Sussman / Getty Images Hungary

Scarlett Johansson

Scarlett Johansson játszott az idei év egyik legnagyobb kasszasikerében, a közel hárommilliárd dollárt termelő Bosszúállók: Végjátékban, de közben arról sem feledkezett meg, hogy művészileg igényes projektekben is szerepeljen. Netflixes válási drámája, a Házassági történet kapcsán máris a színésznő első Oscarjáról beszélnek, ráadásul ez a film segített feldolgozni a saját válását is. Johansson emellett játszott Taika Waititi Hitlerről szóló komédiájában, a Jojo nyusziban, amit majd januárban mutatnak be a hazai mozik, és leforgatta – nagyrészt Budapesten – az első önálló Fekete Özvegy filmet. Még arra is volt ideje, hogy a magyarországi önkormányzati választási kampányban tisztába tegye: Budapestről szóló elismerő nyilatkozatával nem Tarlós Istvánt, hanem a várost dicsérte. A Forbes listája szerint jelenleg ő a világ legjobban fizetett színésznője, 2019-ben 56 millió dolláros keresettel (a lista a 2018 júniusától 2019 júniusáig tartó egyéves időszak bevételei alapján készült).

Fotó: Roy Rochlin / Getty Images Hungary

Martin Scorsese

A kezdeti viszontagságok után után igazi diadalt hozott Martin Scorsese, a Taxisofőr, a Dühöngő bika, a Nagymenők és a Casino rendezőjének idei visszatérése, a közel négyórás gengsztereposz, Az ír. Az ír nem kellett egy nagy stúdiónak sem, így végül a Netflix fogadta be, de azért korlátozottan moziforgalmazásba is került. Scorsese a régi alkotótársak, Robert De Niro és a film kedvéért visszatért Joe Pesci mellett ezúttal először Al Pacinóval is dolgozott. És ha már újra ráirányult a figyelem, nem bírta ki, hogy ne kritizálja a stúdiók jelenlegi filmkészítési gyakorlatát, a szakmányban gyártott szuperhősfilmeket, amelyek szerinte kiszorítanak minden mást a mozikból, és kevesebb esélyt adnak azoknak, akik művészetként tekintenek a filmkészítésre. Szerencsére Scorsese alkotókedvét ez egyáltalán nem veti vissza: 77 évesen három új filmen is dolgozik.

Fotó: Michael Kovac / Getty Images Hungary

Florence Pugh

A fiatal színésznőre 2016-ban figyelt fel először a világ, amikor a Lady Macbeth-ben nyújtott hátborzongató alakítást. Florence Pugh azóta bebizonyította, hogy nem csak egyszer volt képes figyelemreméltó teljesítményre: 2019-ben három filmje jött ki, mind a három teljesen más, de mind nagyszerű a maga nemében. A Családi bunyó egy meglepően vicces film a pankráció világáról, a Fehér éjszakák pedig az Örökséggel befutott Ari Aster új horrorja. A Magyarországon forgatott filmben Florence Pugh alakítja Danit, aki egy családi tragédiát követően kerül egy világtól elzárt szekta karmaiba, de a pasiját elnézve nem biztos, hogy ők jelentik a legnagyobb problémát az életében. Emellett szerepelt a Kisasszonyok legújabb, Greta Gerwig által rendezett verziójában, amit máris imádnak a kritikusok. (A magyar mozik január végén mutatják be.)

Fotó: Tim P. Whitby / Getty Images Hungary

Keanu Reeves

Keanu Reeves 2019-es diadalútja külön nevet is kapott: Keanuassaince (a színész nevének a reneszánsz szóval való összevonásából). Az, hogy idén is négy filmben szerepelt, nála átlagosnak mondható, de ezek közül kettő, a John Wick 3 és a Toy Story 4 is nagy kasszasiker lett. Emellett saját magát, pontosabban önmagának hiú, tudálékos, lekezelő verzióját alakította a Netflix elbűvölő romkomjában, az Always Be My Maybe-ben. Aztán lenyűgözte a Los Angeles-i Electronic Entertainment Expo közönségét, ahol az egyik legjobban várt játék, a Cyberpunk 2077 megjelenési dátumát jelentette be, melynek egyik karakterét szintén ő alakítja. Az internetem se szeri, se száma a Keanu nagyvonalúságát, kedvességét bizonyító sztoriknak, amit év végén megfejelt azzal, hogy a nyilvánosság elé lépett új barátnőjével, aki nem egy modell vagy egy feltörekvő sztárocska, hanem egy képzőművész, aki Hollywoodban már-már egyedülálló módon nem évtizedekkel fiatalabb a színésznél. Jövőre jön a Bill és Ted 3, forog a John Wick és a legendás Mátrix negyedik része, szóval nagyon úgy tűnik, hogy a Keanuassaince jövőre is folytatódik.

Fotó: Yuichi Yamazaki / Getty Images Hungary

Joaquin Phoenix

Semmi kétség afelől, hogy a jövő évi Oscar legnagyobb esélyese Joaquin Phoenix a Joker főszerepéért. Ez lehet a negyedik jelölése, és az első díja, ha valóban nyer. Amire azért is jó esélye van, mert az alakítását még azok is elismerik, akiknek egyébként nem jött be a film világa. Ők vannak kevesebben: a Joker sikere minden várakozást felülmúlt, több mint egymilliárd dollárt hozott annak ellenére, hogy R besorolású, vagyis korhatáros filmről van szó. Ez pedig jórészt valóban Joaquin Phoenix érdeme, aki olyan elődök után, mint Jack Nicholson vagy Heath Ledger, a filmvászon legesendőbb és legsérülékenyebb Jokerét hozta el nekünk. Egyre kevesebben vannak Hollywoodban, akik Joaquin Phoenix-hez hasonlóan vérkomolyan veszik a mozit, száz százalékban, már-már az őrületig azonosulva a karakterükkel, sem fizikailag, sem lelkileg nem kímélve magukat alakítják a szerepüket. Nem biztos, hogy ilyenkor jó Joaquin Phoenix közelében tartózkodni, de az biztos, hogy nagyon jó őt a vásznon látni.

Fotó: Jamie McCarthy / Getty Images Hungary

A legsikeresebb magyarok idén

Dobó Kata

Ki hitte volna, hogy 2019 legsikeresebb magyar filmrendezője Dobó Kata lesz? Pedig így van, ha a nézőszámokat tekintjük, akkor Dobó első rendezése, a Kölcsönlakás lett toronymagasan a legsikeresebb magyar film idén. Ez az egyetlen hazai készítésű mozi, amire 100 ezernél többen váltottak jegyet annak ellenére, hogy a kritikusok nem szerették. (Az Index kritikusa sem, itt lehet elolvasni, hogy miért.) De a nézőket ez nem érdekelte, ők kíváncsiak voltak Balla Eszter, Szabó Simon, Oroszlán Szonja és az ő Pumikájának kalandjaira, akik mind ugyanabba a lakásba szerveznek randikat ugyanazon az éjszakán.

Szász Attila és Köbli Norbert

Az összeszokott rendező-forgatókönyvíró párostól megszokhattuk, hogy szinte minden évben letesznek egy nagyszerű tévéfilmet az asztalra A berni követtől a Félvilágon át az Örök télig. Idén azonban elkészíthették első mozifilmjüket is, az Apró meséket, ami ha nem is lett a legjobb munkájuk, szégyent semmiképpen nem vallottak vele. Ráadásul tavalyi tévéfilmjük az Örök tél folytatta diadalútját: számos másik díj mellett év végén a női főszereplő, Gera Marina nemzetközi Emmy-djíat kapott érte.

Tóth Barnabás

Magyarország idei Oscar-nevezése Tóth Barnabás filmje, az Akik maradtak lett. Az első kört sikeresen vette, bekerült a tíz legjobb nemzetközi film közé a szűkített listára, januárban eldől, hogy az öt jelölt film listájára is felkerül-e. Emellett az Akik maradtak máris túl van néhány rangos fesztiválmeghíváson, teljesen megérdemelten. (Az Index cikkét itt lehet elolvasni a filmről, ebben a podcastban pedig a rendezővel beszélgettünk.) Tóth Barnabás idén ezzel másodszor került az Oscar közelébe, hiszen év elején Susotázs című rövidfilmje került fel a legjobb tíz rövidfilmet tartalmazó shortlistre.

Szabó Réka

Szabó Réka első egész estés dokumentumfilmje, A létezés eufóriája egy különleges előadás születéséről szól. Egy kilencvenéves holokauszt-túlélő, Fahidi Éva, aki még sosem szerepelt semmilyen színházi előadásban, és egy nála hatvan évvel fiatalabb táncosnő 2015-ben bemutatták a Tünet Együttes nevű társulat mozgásszínházi előadását, a Sóvirágot, amely azóta is nagy sikerrel fut. A több rangos díjat elnyert alkotás mégsem egy táncfilm, sokkal inkább arról szól, hogyan éli az életét, hogyan gondolkodik a testéről, a nőiségéről, a szüleiről, vagy éppen a nácikról Fahidi Éva.

Megosztom