Elektromos közlekedés

Jönnek az elektromos járművek. Nem is jönnek, már a nyakunkon vannak. Talán ez lehetne a 2019-es Las Vegas-i CES egyik fő tanulsága. A millióféle kiállított és bemutatott technológia közül úgy tűnt, hogy nincs igazán kiemelkedő, trendalakító újítás: a VR szórakoztatóipari termékké vált, mobiltelefonok egyre okosabbak, ügyesebbek, de az iPhone óta nincs forradalmi újítás (kivéve ezt az egyet), a tévék laposak vagy görbék, de mindenképp szépek, illetve ha felgöngyölhetőek, akkor keltik fel csak igazán a figyelmet. Egyetlen kivételnek a járműipari szegmens mutatkozott.

A konzumelektronikai show-n évről évre egyre nagyobb teret nyernek az autóipari újítások. A kezdetekben ez leginkább az autós hi-fik növekvő jelenlétében merült ki, aztán pár éve gyökeres fordulatot vett a dolog, egyre színesedett a járművekkel kapcsolatos kiállítók köre, mostanra pedig úgy látszik beérett a dolog. Hol van már az évekkel ezelőtti pár stand amin mélynyomót és autós erősítőt lehetett dübörögtetni! Idén az egyik legnagyobb csanrnokot kizárólag autós kiállítók töltöttek meg, és a járműipari újítások átszivárogtak a többi csarnokba is.

Összefoglalóan azt lehet mondani, hogy minden kétséget kizáróan az elektromos meghajtású járműveké a jövő – sőt, már a jelen –, meghatározó lesz a sofőr nélküli, önvezető autók, kisbuszok szegmense is, és mindent áthat majd a mesterséges intelligencia, az IoT (dolgok internete), valamint a mindennél kényelmesebb utazás igénye, hogy miközben A-ból B pontba eljut az ember, a lehető legjobban érezze magát.

Az alábbi nagyképes összefoglalónk igyekszik a látottak legjavát bemutatni, nagyjából képet adva arról, hogy hamarosan – éveken belül – milyen új járművek jelennek majd meg az utcákon, vagy éppenséggel a levegőben. Nézegessék, szokják a látványt!

A német Bosch saját fejlesztésű, negyszemélyes hálózatba kapcsolt, önvezető transzferjárműve, az IoT Shuttle a városi tömegközlekedés alternatívája szeretne lenni. Egyelőre még csak prototípus, zajlik a tesztelése.

A német Mercedes-Benz Vision UrbanEtic, nagyjából 10-12 személyes önvezető koncepciójármű felépítménye cserélhető, attól függően hogy személy- vagy teherszállítás a feladat. Még nem kész a sorozatgyártásra, de már működőképes prototípus.(Fotó: Nagy Attila Károly / Index)

A svéd E/Nride T-Log önvezető elektromos teherautója ugyancsak moduláris felépítésű, tehertől függően lehet a felépítményét variálni.

Az amerikai Local Motors is elektromos önvezető városi kisbuszt fejleszt, ez itt az Olli.

A német e.Go Mover ugyancsak egy elektromos önvezető városi kisbusz, akár 15 embert is képes szállítani, illetve teherszállításra is át lehet alakítani. Idén kezdik gyártani.

A meglehetősen sportos, Tesla-vetélytársnak szánt kínai-német elektromos autó, a Byton K-Byte 2019-ben piacra kerül.

A japán Mitsubishi Electric EMIRAI 4 koncepcióautót 2017-ben mutatták be, a futurisztikus nyitott jármű még messze áll a sorozatgyártástól, elsősorban a beépített intelligens technológiák demonstrálására szolgál.

A japán Nissan IMx Kuro elektromos koncepcióautóba is sofőrt segítő technológiát fejlesztettek.

Az Audi Aicon önvezető elektromos koncepcióautót 2018-ban mutatták be. Igen, ebben az Audiban már nincs kormánykerék.

A teljesen elektromos, önvezető Cube (Continental Urban Mobility Experience), a Continental és az Easy Mile közös fejlesztésű kisbusza. Idé Szingapúrban kezdik tesztelni.

A dél-koreai Hyundai Mobis egy apró városi elektromos önvezető autót hozott a CES-re, a jármű egyelőre még csak koncepcióautó, gyártása kétséges.

Két amerikai cég, a Cepton és a May Mobility alkotta meg ezt a négyszemélyes önvezető elektromos kisbuszt, a Myla 2.0-t. A jármű egyelőre még csak prototípus, de a két cég jó ideje foglakozik önvezető elektormos járművek fejlesztésével.

A japán Toyota Boshoku Moox névre hallgató elektromos önvezető kisbusza.

A japán Panasonic nemcsak kamerákat, tévéket gyárt, de a jelek szerint szeretne beszállni az elektormos önvezető járművek piacába. Ez a SPACe_C kisbusz.

A Panasonic SPACe_L egy négyszemélyes önvezető személyautó, vagy ahogy a cég hívja, “autonóm kabin”.

A Panasonic és a Harley Davidson közösen fejlesztett elektromos motorkerékpárját 2014-ben mutatták be, de igazán most lett kész, meg lehet rendelni. 29 779 dollár az ára.

Az S3 2019 Hoverbike egy egyszemélyes elektromos légijármű. A 150 000 dolláros kvadkopter iránt pl. a dubai rendőrség i érdlődik.

A francia Coleen ékszíjhajtásos, elektormos bicikli kellemes formájú, az akkumulátorst váz vastag részébe rejtették.

Egy másik e-biciklit is láttunk a CES-en, mégpedig a Mate X összecsukható kerékpárt.

A 2015 óta kapható, japán Zec00 elektromos motorkerékpár úgy néz ki, mint amit egyenesen az Akira című animéből keltettek életre.

Formula-E versenyautó. Az autóversenyzés új fölső osztálya lehet hamarosan az elektromos autók viadala, letaszítva a trónról a benzines Forma-1-et.

forrás: index.hu
fotók: Nagy Attila Károly

Megosztom