Lakáshitel

Nagyon releváns kérdés, mikor jövendő otthonunkat szeretnénk megvenni, és az ingatlan weboldalak árkategória-beállító szűrőjén van az ujjunk: mekkora összeget választhatunk, 15 millió legyen az álomhatár, 20, netán 30 millió?

Döntő, mekkora félretett pénzösszeggel rendelkezünk, és ha hitelt kell felvennünk, mekkora lehet az önrészünk, illetve a hitelösszeg.

Elhúztak az árak – nehéz saját zsebből fedezni a vételi díjat

A lakáshitel felvétel felé terel sokakat az jelenleg, hogy az ingatlanárak hatalmasat emelkedtek. Eközben a hitelek sokkal kedvezőbbek lettek, mint pár éve voltak. Kikerülhetetlen – ugyanakkor viszont sokkal barátságosabb – lett a kölcsönfelvétel azoknak, akik nem az albérleti díjra szeretnék havi bevételük felét-harmadát költeni.

Mondani sem kell, hogy a bérleti díjak is emelkedtek párhuzamosan. Olyannyira, hogy nem egy ingatlanközvetítő nem is vállal ma már albérlet közvetítést, mert értelmetlennek érzi a 100 ezer forint feletti havi díjú lakásokat kiközvetíteni azoknak, akiknek a jövedelme ugyannanyi, mint évekkel ezelőtt. 

A hitelfelvétel esetén a meglevő ingatlan értéke, a hitelösszeg nagysága, és a jövedelem határozza meg az ügyfél mozgásterét.

A bankok az ingatlan értékének 80 százakékáig adnak ma már hitelt, hogy a túlzott eladósodást megelőzzék.

A jegybanki szabályozás szerint pedig a hitel lehetséges törlesztőrészletének felső határa a bevétel 40 százaléka, 400 ezer forintos jövedelem felett ezt 60 százalékra módosítják. Ennek az az értelme, hogy – a korábbi bedőlt hitelek tömegei nyomán – nem tartják életszerűnek azt, hogy valaki a jövedelme felét egy kölcsön törlesztésébe tudja forgatni hónapról hónapra.

A törlesztés egy ilyen magas összegnél valahol csak elakad, és utána az egész folyamat összekuszálódik, másoktól kért kölcsönbe, adósságspirálba, 90 napos túli fizetésbe és ezáltal negatív BAR-listás (adóslistás) státuszba, hitel átütemezésbe torkollik. Netán a legrosszabb forgatókönyv esetén a hitelért folyamodó vagyonának elárverezése a végállomás. Mindez az ügyfélnek is rossz, természetesen, de a banknak is igen kellemetlen. Szerencsére ha gondot okoz a törlesztőrészlet fizetése, még mindig ott vannak a hitelkiváltó hitelek.

Sarokpont a jövedelem nagysága

Az ingatlanfedezet és a jövedelem tehát, mint láttuk, behatárolja a felvehető összeget. Érdemes tudni, mi számít jövedelemnek és mi nem, mivel sokféle bevétellel alá tudjuk támasztani a bank előtt a fizetőképességünket, ami nem számít havi fizetésnek.

Jó hitelminősítésre számíthatunk akkor, ha magas a jövedelmünk, vagy nagy értékű ingatlannal rendelkezünk, és ehhez képest nem szándékozunk óriási összeget felvenni. Automatikus 1-1,5 százalékos kamatkedvezmény jár például, ha nagyon alacsony hitelt veszünk fel, és komoly értékű lakás, ház a fedezet.

Ez persze relatíve ritkán fordul elő. Inkább akkor számíthatunk kedvezőbb törlesztőre, ha pár feltételt elfogadunk, úgymint a pénzintézethez utaljuk a fizetésünket, vagy például kérjük a hitelfedezeti biztosítást.

Ezeknek a plusz szolgáltatásoknak mindig érdemes utánaszámolni, mielőtt hozzácsapnánk a hitelszerződéshez, mivel előfordulhat, hogy a bank jár jobban velük.  Sok pénzt takaríthatunk meg, ha felkérünk egy hitelszakértőt a legjobb döntés meghozatalához.

Megosztom