Fa és fém. Kívül gondozott növényzet, személyautókkal teli ápolt udvar, tekintélyes méretű, egyszersmind takaros ház fogadja a vendéget, a külcsínhez pedig megfelelő belbecs társul irodabútorokkal, sok-sok irattal, dossziéval megrakott asztalokkal és szekrényekkel, otthonosságot árasztó termekkel, s persze – a mesterség címereként – szerszámokkal, megannyi megmunkált fémmel.  Az „Elekes-művekben” járunk, pontosabban az Elekes család irányította Tritán-Gühring Kft. telephelyén, Budaörsön: a méretét tekintve korántsem nagy, csupán 25 főt foglalkoztató, viszont tevékenységének kiterjedtségét, forgalmának nagyságát, gazdasági erejét nézve már-már mamutcégnek számító magyar-német közös vállalkozás központjában.

A kft. ügyvezető igazgatója, Elekes Zoltán vezet körbe bennünket a birodalmon, amelyben nem egyedül ő az úr: felesége és tulajdonostársa, Katalin asszony viszi a pénzügyeket, a banki kapcsolatokat, s egy ideje idősebbik fiuk, a cég irányításában résztvevő ifjabbik Elekes Zoltán is segít, informatikusként is szerepet vállalva.
Felerészben vagyunk tulajdonosok a cégben, a másik ötven százalék német kézben van, de remekül együtt tudunk működni. Évente egyszer mi megyünk Stuttgartba, a társtulajdonos pedig tavasszal viszonozza a látogatást, ez a két „csúcstalálkozó” hosszú évek óta elegendő ahhoz, hogy zökkenőmentesen dolgozzunk, jól prosperáljunk – avat be a vállalkozás rejtelmeibe a házigazda, akitől a profilról is képet kapunk: a kft. alapvetően műszaki – technológiai tanácsadással, forgásszimmetrikus szerszámok forgalmazásával foglalkozik, továbbá – a legmodernebb német és svájci technológiát használva – élezési és bevonatolási szolgáltatásokat nyújt.

A darabolástól a finommegmunkálásig terjed a paletta, de egyedi szerszámokat is tervezünk és gyártunk, s a konszignációs raktározás ugyancsak része a tevékenységünknek – mondja Elekes Zoltán, kinek hangjából kicseng a büszkeség, amikor az eredményeket tudakoljuk.
Decemberben leszünk 25 évesek, s olyan komoly szakmai siker is mögöttünk van már, mint a 2010-ben kiérdemelt „Legszebb ipari park” cím. Gazdasági eredményeinket pedig kellőképpen minősíti az az adat, hogy évi forgalmunk 2 és fél milliárd forint körül van. Ami a fő szegmenseket illeti: autóipari beszállítók vagyunk, ahogyan ott a helyünk a mechanikaiparban, az energiaiparban, a kereskedelemben egyaránt. Fő vevőink az Audi, a Denso, a Rába futóműgyár, a Linamar, a General Electric, a Siemens, és még folytathatnám a sort. Az Audi gyárnak egymillió, a kanadai Linamarnak 3 millió euró értékben szállítunk, hogy két érzékletes példával szolgáljak. Hogy ehhez képest kicsi a létszámunk? A lényeg az, hogy rendkívül hatékonyak vagyunk a 25 emberrel, nálunk nincs nagy fluktuáció.

Elekes Zoltán, aki hajdanán tehetséges üzletkötőnek indult, éppen a benne rejlő vállalkozói képességeknek köszönhetően tudta a rendszerváltáskor megalapozni máig tartó sikerességét. A múltidézéskor nem feledi megemlíteni, hogy a sport is segítette pályafutásában, s vezetőként még inkább fontosnak tekinti a rendszeres önkarbantartást.
Több mint tíz évig fociztam, ma már inkább teniszezem hetente többször is, de a kevés szabadidőben, ami a rendelkezésünkre áll, szívesen megyünk feleségemmel és a két fiúval, Zolival és a menedzserként dolgozó Dánielünkkel együtt búvárkodni, vagy éppen alpesi túrára, de kedveljük a síelést is. Egy cég irányítása eleve igen mozgalmas életet jelent, amiben a sport az egyik fontos elem, sportolás nélkül nem megy, nem menne – vallja az 59 éves ügyvezető igazgató, akiről a fotók is elárulják, ő valóban nem vizet prédikál, hanem tesz – az egészségéért is.

jk

Megosztom