Múlt és jelen hagyománya

Az ország egyik legnagyobb múltú vállalata 1868 óta van jelen a nap 24 órájában a budapestiek otthonában. Az elmúlt 150 évben a fővárosiak és mind több agglomerációban élő mindennapjai elképzelhetetlenek lettek volna a Fővárosi Vízművek tevékenysége nélkül. Erre a múltra, a hagyományaikra, az elődök által létrehozott értékekre a mai napig tisztelettel és büszkeséggel tekintenek.

Az egyik első jubileumi rendezvény a Kőbányai medencében tartott sajtótájékoztató volt, hiszen ez a telep szorosan összekapcsolódik a társaság alapításának történetével. A társaság a mai Parlament helyén, a Flotillenplatzon épített első Pesti Vízmű létrejöttétől számítja fennállását. Az ottani gépházat kötötte össze a város első vízvezetéke a fővárosi ivóvízellátó rendszer egyik leglátványosabb, 1869 és 1871 között épült, mai napig is üzemelő létesítménye, a Kőbányai víztároló medencével.

A társaság mindig is Magyarország élenjáró, meghatározó jelentőségű vállalata volt. A másfél évszázad alatt egymást váltó szakemberek minden tekintetben az igényesség, a professzionalizmus, az adott kor szellemének való maximális megfelelés, az elérhető legkorszerűbb technológia és berendezések alkalmazásának hagyományát örökítették tovább.

Nem véletlen, hogy az 2018-as, jubileumi év mottójául a „Hagyomány és innováció” szolgál, amely arra utal, hogy a ma Vízműves szakemberei minden igyekezetükkel azon vannak, hogy tovább is fejlesszék, gyarapítsák a másfél évszázad alatt felhalmozott szakmai tudást és tapasztalatot. Miközben gondosan ügyelnek az adott kor legmodernebb építészeti megoldásait az esztétikai szempontokkal ötvöző felfogásban megépített létesítményeikre, újabb épületeik ugyanezt a szemléletet tükrözik.

1868-ban az Első Pesti Vízmű létesítését egy szomorú esemény, a pestisjárvány kényszerítette ki. A városvezetés célja az volt, hogy egészséges ivóvíz biztosításával vegyék elejét a tömeges megbetegedéseknek, és soha többé ne okozhassa egyetlen ember halálát se a tisztítatlan víz fogyasztása. Ma, amikor a világ számos tájáról a szennyezett ivóvíz áldozatairól érkeznek a hírek, különösen fontos hangsúlyozni, hogy hazánk fővárosában 150 éve nem fordult elő, hogy vízminőségi probléma miatt le kellett volna állítani vagy korlátozni kellett volna a vízellátást. Mint ahogy arra sem volt példa, hogy a város vízszolgáltatása teljes egészében szüneteljen. Lehettek háborúk, forradalom, felrobbantott hidak, a Vízművek munkatársai mindvégig el tudták látni ivóvízzel a várost.

Az állandó megújulási szándék és az innováció, a fejlesztések iránti elkötelezett nyitottság adja a cég erejét, hazai és nemzetközi elismertségét. Amellett, hogy a közelmúltban végzett kutatás 97 százalékos ügyfél-elégedettséget jelzett itthon, mind több nemzetközi projekt is kötődik a társaság nevéhez.  Így például két sikeresen zárt Srí Lanka-i projekt után most Indonéziában vesznek részt 34 település víztisztító művének felújításában.

Ezt az évfordulót arra is szeretnék felhasználni, hogy több személyes találkozás során jobban megismertessék az ellátási területükön élőkkel a háttérben a biztonságos és magas színvonalú vízszolgáltatás érdekében nap nap után végzett munkát, és ily módon is felhívják a figyelmet a világ számos táján napjainkban mind inkább felértékelődő egészséges ivóvíz értékére és fontosságára. Az egész éven átívelő eseménysorozat középpontjában a fővárosi víziközmű-szolgáltatás történelmének és hátterének bemutatása áll. 

A Víz Világnapjához kapcsolódóan megnyílnak a társaság nagyközönség elöl egyébként elzárt létesítményeinek kapui, „150 előadás az iskolákban” címmel pedig cégtörténeti és szemléletformáló előadássorozat keretében első kézből, az egy-egy óra idejére tanárokká váló Vízműves munkatársak közvetítésével ismerkedhetnek a társaság szolgáltatási területén tanuló diákok a fővárosi vízellátás múltjával és jelenével. Az év során időről időre újabb meglepetésprogramra számíthatnak mindazok, akik a mindennapokban a csapból folyó vízen keresztül már jó ismerősei a társaságnak, de a kulisszák mögött folyó munkáról talán kevesebbet tudnak. Így lehet a szolgáltató és a szolgáltatást igénybe vevők számára 2018 az egészséges ivóvíz és a biztonságos ivóvízellátás éve.

Megosztom