A szarvasgomba nem elérhetetlen luxus

A speciálisan kiképzett kutyákkal kutatott, föld alatt növekvő termőtestre sokáig úgy tekintettek Magyarországon, mint úri huncutságra, amelynek olyan csillagászati ára van, amit úgysem lehet megfizetni. Azt azonban elfelejtik, hogy ezeket a hírekben szereplő árakat kilogrammonként adják meg, míg a konyhai alapanyagra inkább úgy kell tekinteni, mint egy erős aromájú fűszerre, amelyből grammokat használunk, és már igen kevés magas dimenziókba emeli az ételt, ezért csak keveset is vásárolunk, hiszen a tárolás alatt csak elvesztené az erejét. Felhasználása során az is nagyon fontos, hogy az aromahordozó igen sérülékeny, és magas hőmérsékleten elveszti az erejét, ezért nem szabad hosszan hőnek kitenni, így leginkább tálalás előtt érdemes az ételre tenni belőle – mondta Hornyák Antal az Italia Divina részéről.

Bár a friss szarvasgomba verhetetlen, de majdnem ilyen jók lehetnek a szarvasgomba alapú készítmények, amelyeknél nem kell aggódnunk, hogy vásárlás után milyen gyorsan kell felhasználnunk azokat. Hiszen az Italia Divina által forgalmazott, Urbani szarvasgombás készítmények éppen ezért akár 2 évig is biztosítják a friss szarvasgomba által nyújtott élményeket. Felnyitás után is van még egy-két hetünk, hogy a visszazárt üvegből újra fűszerezzük ételeinket. A kis kiszereléseink további előnye, hogy konyhánkban a többi fűszer között könnyen tárolhatóak, és úgymond mindig kéznél is vannak.

Mindemellett ha a szarvasgomba kerül szóba, sokan fejben ezt a legdrágább alapanyagokkal hozzák kapcsolatba, de több nagy szakácshoz hasonlóan mi azt ajánlanánk, hogy ne elsősorban a prémium alapanyagokhoz alkalmazzuk, mert azoknak maguktól is meghatározó az ízük. Ehelyett érdemesebb lehet az egyszerű ételeket magasabb szintre emelni, mint például az omlett, a burgonyapüré, egy szimpla tésztaétel vagy akár egy kéksajtos krémsajt, amelyet kenyérre kenünk. Olyan átváltozás lesz, mintha Hamupipőkét megérintette volna a tündér varázspálcája. Ezután már csak a mértékkel kell vigyázni – varázslatból is megárt a sok.

www.italiadivina.hu

 

Megosztom