A művészt mindenekelőtt művei minősítik – gondoljuk vagy mondjuk is gyakorta, de nem kétséges: rendre beérjük az irodalom, a zene, a festészet, a szobrászat, esetleg az építészet legjobbjaival, pedig a zsenik köre bővíthető, sőt bővítendő…

Ott vannak mindjárt a felsorolásban utolsóként említett ágazat egyik közvetlen rokonterületének a mesteremberei: az amúgy mutatós épületek fogyatékosságainak eltüntetői, a felújítások hozzáértői, a fenséges külcsín újjávarázsolói, ha úgy tetszik: az építőipar művészei. Ők a kevésbé ismert szakemberek, az építőipar háttérben maradó specialistái, akik nélkül pedig a korszakos alkotások sem lehetnének azok, amik…

Illusztrálás gyanánt vegyünk először budapesti példákat: ott van mindjárt a Nemzeti Színház, a Gerbeaud Villa vagy éppen a Millenáris Classic, bizony, e híres épületek a rajtuk-bennük elvégzett munkálatoknak is köszönhetően csilloghatnak régi fényükben. De a komáromi székhelyű Waterseal Kft. vezetőinek, Smid Józsefnek és fiának, ifjabb Smid Józsefnek, s persze szakképzett embereiknek az érdeme éppenséggel a zalaegerszegi zsinagóga felújított homlokzata, ahogyan nekik köszönhető a herceghalmi kápolnának, a keszthelyi Festetics-kastély Amazonházának, a móri Lamberg-kastélynak és autóbusz-pályaudvarnak, a hatvani Grassalkovich-kastélynak, a pannonhalmi majorság egyik fő épületének, a soproni Tűztoronynak, vagy a szintén a hűség városában fellelhető Szent Margit Plébániának, s nem utolsó sorban a kőröshegyi völgyhídnak a „kipofozása” is, hogy csupán a leghíresebb munkáikat említsük meg.

Honlapjukon magukért beszélnek a színes fotók, amelyek rögzítik a kft. büszkeségre okot adó fontosabb állomásait, közreműködésük legkiválóbb színtereit bemutatva. A magas szintű hozzáértésről tanúskodó „portékáknál” végrehajtott beavatkozások lajstroma hosszú és változatos. Szaknyelven folytatva: leginkább komplett vízszigetelést végeztek, akadt, ahol – hogy a szakmai kifejezéseknél maradjunk – vízbetörés elleni injektálás várt rájuk, volt, hogy üregkitöltésre, beton medence szigetelésére, falátvágásra, penészedés megszüntetésére kérték fel őket, előfordult, hogy utólagos falszigetelési megoldásokat vártak el, s kaptak is meg a megrendelők tőlük.

„A legmodernebb technológiákkal tökéletes szigetelési megoldásokat készítünk a legkülönfélébb épületekre” – hirdetik magukról, s a szóba jöhető felületek között éppúgy vannak lakó- és nyilvános épületek, mint műemlékek és műtárgyak. A végeredményt látva pedig az ígéret betartását illetően nagyon is hiteles a kft. reklámja: „megfelelő szaktudással és a legkorszerűbb eszközökkel állunk rendelkezésre, hogy bármely problémát megoldjunk, ami a szigetelés témakörén belül felmerülhet”.

A cég munkatársai immár több mint negyedszázados tapasztalattal vannak felvértezve a speciális építőipari kivitelezések terén a faldiagnosztikai vizsgálattól kezdve a tervezésen át a kivitelezésig – hirdeti a honlapjuk, jelezvén, hogy nemcsak épületszigetelést vállalnak, hanem például épületsüllyedés megállítását, talajszilárdítást, a gyakorlati lépések mellett pedig szakvélemény készítése és szaktanácsadás is beletartozik a kínálati körbe.

Weboldalukon afféle ars poeticára is rábukkanunk: „Jelenlétünkkel igyekszünk nyomot hagyni az építőipari szférában” – írják, s a „nyom” a cég referenciáinak folyamatosan bővülő száma.

www.watersealkft.webnode.hu

Megosztom