Megálmodni, megvalósítani

A magyar Griff Collection ruházati márka egyike azon üzleti vállalkozásoknak, mely az 1986-os alapítás óta a legsikeresebb hazai cégek között tartanak számon. Az alapító és tulajdonos Sütő Zoltán és felesége, rátermettségüknek és üzleti érzéküknek köszönhetően mindig sikeresen alkalmazkodtak a dinamikusan változó piaci helyzetekhez, újításokkal és folyamatos változtatásokkal reagáltak az üzleti világ kihívásaira. Sütő Zoltán a Griff Collection vezetése mellett szívesen kamatoztatja szépérzékét és vállalkozói kedvét az építőiparban is. Kivitelezői csapatával olyan ingatlanokat épített, melyek a hazai kínálatban a legmodernebbek és legnívósabbak közzé tartoznak.

Meséljen egy kicsit arról, hogyan alapították meg a Griff Collection-t. Nem sok magyar cégtulajdonos büszkélkedhet azzal, hogy a vállalkozása három évtized után is sikeres és jövedelmező…
Ha visszamegyünk a kezdet kezdetére, azt mondom, nincs ebben nagy szenzáció. Amikor a feleségemmel megismerkedtünk, fiatalok voltunk, tele nagy világmegváltó tervekkel és ötletekkel. Nem rendelkeztünk semmiféle anyagi háttérrel, és a szüleinkre sem számíthattunk ilyenfajta támogatás tekintetében.  Induláskor farmerekkel kereskedtünk, ami annak idején jó biznisz volt. Amikor már valamiféle egzisztenciát megteremtettünk magunknak, akkor merült fel bennünk, hogy továbblépjünk. A divat már egész fiatalon érdekelt, 14 évesen is igazi piperkőc gyereknek számítottam, folyamatosan igyekeztem a külföldi trendeket követni. Itthon a rendszerváltás előtt a férfiak nem fordítottak figyelmet az öltözködésre. Felkaptak egy farmernadrágot egy pulóverrel és ebben gyakorlatilag ki is merült minden. Egyszerűen nem létezett akkoriban Magyarországon öltözködési kultúra. Ennek hiányát szerettük volna pótolni, és alkotni valami maradandót, amivel részesei lehetünk a divat világának – így született meg a Griff Gentleman’s. A célunk az volt, hogy átadjuk a szakmai tudásunkat és ezáltal formálni, alakítani tudjuk a vásárlók ízlésvilágát. Újat szerettünk volna mutatni a szolgáltatások sokszínűségével, a kínálat széles választékával, az üzlet igényes berendezésével és persze nagyon fontos volt, hogy mindezt megfizethető áron kínáljuk a vevőknek. A feleségem ismerte a ruhagyártás szakmai részét, neki a szabászat a mestersége, én pedig a kereskedelmi tapasztalataimat, üzleti érzékemet használtam.

Kezdetben férfiak számára készítettek öltönyöket, később megjelentek a női kollekciók, majd egyre több ismert ruházati márkával bővült az üzletek kínálata.
Eleinte valóban az volt a cél, hogy férfiak számára kínáljuk minőségi, stílusos öltönyöket, és ingeket. A női választék bevezetését egyfajta szükségszerűség szülte, melynek több oka is volt. Részben az, hogy a 2008-as válság után jelentősen megcsappant a forgalmunk, ezt igyekeztünk kompenzálni az új vonal bevezetésével. Kézenfekvő megoldásnak tűnt, mivel a férfiak nagy többsége eleve a feleségével jár vásárolni, így számukra is igényes, széles szortimentet állítottunk össze. Mindemellett a vásárlók a klasszikus elegáns darabok helyett egyre inkább az úgynevezett lazán elegáns, casual stílusú ruhákat kezdték el keresni. Felnőtt egy olyan generáció, akik a szépen szabott öltönyök, méretre készült ingek helyett divatos pólókat és márkás rövidnadrágokat kerestek, így nekünk is változtatni kellett a kínálatunkon. A felmerülő nehézségeket úgy tudjuk átvészelni, hogy folyamatosan változtatunk, frissítjük a választékunkat, és minden évben új brandet vezetünk be. Ma már több világmárka is megtalálható az üzletekben, ezeket a fiatalok is keresik, vásárolják. Szerencsésen sikerült megtartani a régi törzsvásárlóinkat, miközben az új generációt is becsábítottuk a boltokba. Persze azért nem ilyen egyszerű a helyzet, mert kicsi a magyarországi piac, és nagyon szűk az a réteg, aki megfizeti a magas minőséget. Mindemellett óriási az áruválaszték, a versenytársak is folyamatos akciókkal csábítják vásárlókat és komoly konkurensekkel kell megküzdenünk.

A Griff Collection vezetése és igazgatása nyilvánvalóan rengeteg elfoglaltságot jelent az Ön számára, hogyan kezdett mindemellett ingatlanépítéssel is foglalkozni?
Az építkezés valójában egyáltalán nem üzleti vállalkozásnak indult. A feleségemmel mindketten nagyon igényesek vagyunk a környezetünkre, és már az első lakásunkat is a saját elképzeléseink és ízlésvilágunk mentén alakítottuk ki. A szakmánkból adódik, hogy érzékünk van az új dolgok létrehozásához, hiszen a kreativitásunkra napi szinten szükségünk van a munkánkban. Sikerült olyan szépen berendezni a lakást, hogy mindenki a csodájára járt, és mikor eladásra került, többszörös áron értékesítettük. Ezt követően megint álmodtunk egy házat, megépítettük, a saját igényeinket szem előtt tartva, majd úgy alakult, hogy ebbe az otthonba is beleszeretett valaki és megvásárolta tőlem. Igyekeztem mindig egyedi és különleges megjelenésű épületet tervezni, így történt, hogy bár nem árultuk az ingatlanokat, de mindig felfigyelt rájuk valaki. Így egyfajta hobbyvá vált az építkezés. Az épületek tervezésekor fontos szempont, hogy szeretem a nagy levegős tereket, tágas nappalit, kényelmes, méretes hálószobát, gardróbot. Azt is szem előtt tartom, hogy minden helység funkcionálisan jól legyen kihasználva és rendelkezzék a legmodernebb technikai, műszaki felszereltséggel. A személyiségemből fakadóan a vonalas és precíz dolgok állnak közel hozzám, a házak építésekor is a letisztult, egyszerű, minimalista designt részesítem előnyben. Már akkor is ilyen stílusban építettünk, mikor ez még egyáltalán nem terjedt el itthon, de úgy látom, a jövőre nézve is ez a stílus marad az irányadó. Az ingatlanokat természetesen jó haszonnal értékesítettem, így szinte folyamatosan építkeztünk, az elmúlt 25-30 évben tíz családi ház felépítése áll már a hátam mögött.  Óriási elismerés és sikerélmény, mikor fotózzák és dicsérik ezeket az házakat, hozzáteszem, nem egyedül az én érdemem, mikor elkészül egy szép épület. Komoly csapattal dolgozom együtt, tervezőkkel, építészekkel, de az én útmutatásaim, ötleteim vezetik a kezüket. Nyitott szemmel járok a világban, figyelem a külföldi trendeket, jó szemem van a formák, színek, vonalak megfigyeléséhez, ezekből merítek később a tervezéskor.

Meg tudná fogalmazni, mik azok az emberi tulajdonságok, amik hozzájárultak ahhoz, hogy az üzleti élet több területén is sikerült értékeset és maradandót teremtenie?
Mondjuk azt, hogy a személyiségemben az átlagnál mindig több volt a kitűnni vágyás. Ezt sikerült jól ötvözni a velem született szorgalommal, kitartással és becsvággyal. Vitathatatlan, hogy kell egyfajta érzék és rátermettség ahhoz, hogy tudja az ember, mikor mit kell lépni és ez nem tanulható. Mindemellett közgazdász is vagyok, ez nyílván segítette, hogy gyorsan átlássak bizonyos piaci helyzeteket. Számomra fontos a maximalizmus, akárcsak az, hogy legyenek céljaim és újat alkothassak. Mára már megengedhetném magamnak, hogy hátradőljek és élvezzem azt, amit magam köré teremtettem, de nem ilyen vagyok. Ma is ugyanolyan fontos, hogy legyenek céljaim, amik motiválnak. Mikor elérek valamit, akkor persze élvezem, örülök a pillanatnak, de már a következő projekten jár az eszem, mert ezek jelentik számomra a sikerélményt. Szerencsésnek tartom magam, mert olyan dolgokkal foglalkozhatom, amiket szeretek, így soha nem munkaként tekintek a feladataimra. Természetesen az üzleti életben engem is értek nehézségek, az ingatlanpiac vonatkozásában ugyanúgy, mint a Griff Collection kapcsán. A válság idején nekem is voltak álmatlan éjszakáim, mikor azon gondolkodtam, hogyan tudnék nehéz helyzeteket a legjobban megoldani, de ezek mind hozzátartoznak az üzleti élethez.

Ezeket a komoly, stratégiai döntéseket mind egy személyben hozta meg?
Talán szerénytelenül hangzik, de igen. Sok olyan horderejű döntés volt, amit más nem is tudott volna meghozni.  Néha elgondolkodom azon, hogy talán éppen a saját erős egyéniségem volt az akadálya annak, hogy az elmúlt évtizedek alatt nem igazán tudtam egy olyan másodvonalat kiépíteni, akik felelősségteljes és önállóan döntéseket tudnának hozni mellettem. Sok olyan kollégám van, aki szívét-lelkét beleteszi a munkájába, de a végső döntéseket egy személyben kell meghoznom. A feleségemre mindenben számíthatok, a kezdetek óta együtt dolgozunk, a Griff-nél a női vonal bevezetése, és az azzal járó folyamatos munka is teljes mértékben hozzá kötődik.

Hogyan szokott kikapcsolódni, feltöltődni a szabadidejében?
Nagy szerelem az életemben a hajózás, huszonkét éve járunk az Adriára hajózni. Az egész család nagyon élvezi ezeket a nyaralásokat, egyébként is imádunk együtt lenni. Szerencsére rendkívül szoros családi kötelékben élünk, a következő házunkat is úgy építem, hogy a gyerekeknek is meglegyen a saját életterük. A sport szintén fontos volt az életemben, imádok focizni, síelni, és persze teniszezni, húsz évig voltam a Magyar Tenisz Szövetség elnökségi tagja. A feleségem az extrém sportoknak is nagy rajongója, én óvatosabb duhaj vagyok.

Francsics Annamária

Megosztom