Griff születésnap

A cég idén ünnepli fennállásának 32. születésnapját, mely alkalmából nagyszabású kampányt tervez. Vásárlóinak számos ajándékkal kedveskednek és ez alkalomból a kirakatok is teljesen új külsőt kapnak. A szülinapi időszak alatt, nyílt rendezvény keretein belül, pedig party-t is tartanak a Mom Parkban lévő Griff Collection üzletben, ahol extrém meglepetésekre hűsítő italokra és ünnepi hangulatra számíthatunk!

Az elmúlt években egyértelműen érzékelhető volt, hogy a Griff Collection mára már teljesen kilépett az öltönyáruház fogalomköréből. A folyamat kezdetén tovább fejlesztette, kibővítette az akkor még csak férfiakra szabott márkaportfóliót. Az elegáns stílus mellé lazább és sportosabb termékvonalak is bevezetésre kerültek. Nagy mérföldkőnek számított a cég életében, amikor az akkor már multi-brand üzletlánc női kollekciókat is elkezdett felvonultatni, melyek közül saját tervezésű és gyártású darabok is sikerrel vették az akadályokat. Ma már nem csak, hogy tetőtől talpig felöltözhetünk, de minőségi divat kiegészítők egész sorából is válogathatunk. Kijelenthetjük tehát, hogy a mai Griff Collection már nem ugyan az, mint régen volt. Több annál. Egy felrázott és modernizált változat.

A 2018-as év a megújulás jegyeiben telik. Tavasszal a webshop átalakítása az egyik fő esemény a cég életében.

MEGÚJULT A GRIFFWEBSHOP.COM

A Griff Collection csapatának nagy része az utóbbi hónapokban a webshop fejlesztésén dolgozott azzal a céllal, hogy az oldal felhasználói szempontból még könnyebben kezelhető legyen. Az is fontos volt, hogy az egyre csak bővülő árukészlet ellenére egy jól strukturált, átlátható rendszerben válogathasson a látogató.  Nem utolsó sorban pedig egy designfrissítéssel szerették volna a virtuális vásárlók oldalon töltött idejét élménydúsabbá tenni. A frissítés az oldal működtetése és a növekvő megrendelések koordinálása miatt is időszerű volt, hogy a kiszolgálás minél magasabb színvonalon folytatódhasson és megkönnyítse a Griff Collection munkatársainak adminisztrációs és szervező feladatait is. A fejlesztés a legmodernebb technológiának megfelelően készült mely gyorsabbá és simulékonyabbá tette a rendszert.

A hagyományos internetes vásárlástól eltérően a Griff webshopon keresztül leadott rendelések nemcsak átvehetőek a Griff Collection üzleteiben, de a termékek élőben is megtekinthetők, felpróbálhatók. A házhoz rendelt mérethibás termékek pedig vissza is küldhetőek az üzleteken keresztül, megspórolva így az újracsomagolást, extra költséget és a hosszadalmas sorban állást a postán. Az új rendszer a rendeléssel azonos napi üzletben való átvételt tesz lehetővé, amely nagy előrelépés a csomagok kézbesítése terén.

Megosztom