Sandra Bullock

Hatévesen a Carmen gyerekszereplőjeként állt először a színpadon. Neves operaénekesnő anyja, a német Helga Meyer és énektanár apja, John Bullock oldalán húgával, Gesine-nel vándorélet jutott osztályrészéül. A Bullock lányok közül Gesine volt a szebb, az okosabb. Sandra szavaival élve „lófogú, szemüveges, pattanásos arcú kamasz voltam, a fiúk jó havernak tekintettek. Mindig olyan akartam lenni, mint Gesine, sudár, vonzó, akin a srácok szeme megakad.”

Sandra a virginiai Arlingtonban született. Tizenkét éves koráig  bebarangolta Németország és Európa különböző városait, mielőtt a családjával visszatért az Államokba. Tehetsége eleinte az éneklésben és a táncban mutatkozott meg. Nürnbergben a gyerekkórusban énekelt, de éppúgy szeretett volna balerina lenni. A gimnáziumi évek alatt kezdett kibontakozni a színészet iránti vonzalma, az ottani amatőr színjátszó csoportban. Középiskolába Washingtonban járt, majd beiratkozott az East Carolina Egyetemre. Tanulmányi költségei kiegészítésére nyaranta pincérkedett, közben átigazolt a New York-i Neighborhood Playhouse színésziskolába.

Kezdetben diákfilmekben tűnt fel, első komolyabb szerepét Alan J. Levi rendezőnek köszönheti, aki tévéfilmekhez szerződtette. Los Angelesbe költözött, ahol számos független filmben kapott kisebb feladatokat. Nagybetűs debütálása a filmvásznon egy vicces sci-fi akciófilmhez kötődik: Sylvester Stallone káromkodós zsaruja és Wesley Snipes oldalán formálta meg első figyelemre méltó szerepét A pusztítóban. Az áttörést a Féktelenül című akciómozi hozta meg számára Keanu Reeves partnereként. Eszeveszett száguldozása az autóbusz volánja mögött egy hatástalanításra váró bomba nyomában olyan népszerűvé tette, hogy szinte sorozatban bíztak rá akciófilmeket és thrillereket, mint a Nyom nélkül, a Ha ölni kell vagy A hálózat csapdájában. A romantikus komédiák műfajába is fejest ugrott idővel. Az Aludj csak, én álmodom Lucyje, aki kómába esett jegyese kórházi ágyánál beleszeret annak fivérébe, kasszasiker-sztárrá avatta. A modern Csipkerózsika-történetek betetőzése Bullock pályáján a Beépített szépség vagány, fiús FBI-ügynöke, akiből Michael Caine szépségguruja farag igézően vonzó nőt. Tapasztalatokat a csodás átalakulásról még tizenéves korában szerzett Bullock, amikor nagymamája ösztökélésére maga is indult Észak-Karolinában egy szépségversenyen. Másrészt a tánctudását, a mozgáskultúráját is kamatoztathatta ebben a filmben.

A hiányzó idomokat fanyar humorral, temperamentummal és stílusérzékkel kiegészítő színésznő a profizmus és a megbízhatóság szinonimája a filmszakmában. Egyre növekvő népszerűségében, a produceri munkára és a jótékonyságra kiterjedő tevékenységében biztos hátteret tudhat a magáénak. Sandra állandó stábjához tartozik az édesapja, aki a menedzsere, édesanyja a személyi tanácsadója, húga képviseli a jogait, gyerekkori barátnője a sminkese és a fodrásza. Gázsikirálynő-státusát A szív bajnokaival alapozta meg. Húszmillió dollárt (és nem mellesleg Oscar-díjat) kapott a Michael Oher amerikaifutball-sztár életéről készített film anyaszerepéért. Bullock az Oscar mellett a legrosszabb filmnek odaítélt Arany Málna-díjat is besöpörhette. Valóságos stand up comedyt varázsolt az utóbbi átvételekor, dvd-n kiosztva a fanyalgó kritikusoknak a filmet. 2013-ban rekordot döntött az idővel versenyfutó űrmérnök szerepében a Gravitációban. A sztárgázsin túl tizenöt százalékot kapott a film bevételéből, összesen hetvenmillió dollárt. Ezzel Hollywood legjobban fizetett női csillaga lett.

Hangzatos sikerei mellett, saját produkciós és rendezvényszervező céggel, Sandra Bullock magánélete sikertelennek mondható. Michael Mailer rendezőtől Tate Donovanon át Matthew McConaughey-ig jó néhány szakmabelivel folytatott viszonyt. Bob Schneider zenésszel már az esküvőt tervezték, amikor a vőlegény az utolsó pillanatban meggondolta magát. Guy Forsythe-tal és Ryan Goslinggal való kapcsolata sem tartott pár hónapnál tovább. Jesse G. Jamesszel végre összejött a házasság, de öt év után elváltak. Sandra utólag tudta meg, hogy férje rendszeresen csalta őt. Exe előző házasságából született gyerekeivel ma is jó viszonyt ápol a színésznő. Az anyaság örömét Sandra örökbefogadás révén tapasztalta meg: a sajátjaként rajong a most négyesztendős, New Orleans-i színes bőrű kisfiúért, Louis Bardóért, akit három hónapos korában adoptált.

Szentgyörgyi Rita

Megosztom